Galopp és futás az V. Felvidéki Vágtán

Dunaszerdahely |

Tíz település nevezett lovast az V. Felvidéki Vágtára – V. Žitnoostrovský Galopra, mely szombaton lesz a sikabonyi repülőtéren. Közben futóverseny is zajlik, idén először.

„Nem mindenki veszi észre, hogy – akárcsak a korábbi kiírások során – voltaképpen két lóverseny lesz. Az V. Felvidéki Vágta a budapesti Nemzeti Vágta dunaszerdahelyi előfutama, és magyar lovasokat szólít nyeregbe. Ugyancsak lezajlik nálunk az V. Žitnoostrovský Galop is, ami a Nemzeti Vágta nemzetközi futamára selejtez, és szlovák lovasokat enged a rajthoz – pontosította a versenykínálatot lapunknak Bóna Erzsébet főszervező. – Délelőtt fél tizenkettőkor három előfutammal indítunk a felvidéki vágtán, délután fél hatkor előbb az V. Žitnoostrovský Galop egyetlen futama, majd a felvidéki vágta döntője következik.”

Bóna Erzsébet azt is elmondta, hogy nyolc település érdekelt a felvidéki vágtán: Dunaszerdahely (házigazda), Nyárasd, Alistál, Nagymegyer, Vághosszúfalu, Illésháza, Naszvad és Tallós. Illésháza színeiben indul Schavel Péter, a tavalyi felvidéki vágta győztese, akkor Nyékvárkonyt képviselte a felső-csallóközi lovas. Az V. Žitnoostrovský Galopba két település nevezett a Galántai járásból: Šoporňa és Šintava. 

A kultúra és a gasztronómia mellett a műsort ezúttal első alkalommal futóverseny is színesíti. A Csallóközi Marathon Club Žitný ostrov szervezésében a vágta helyszínén, a sikabonyi reptéren zajlik Fuss a Felvidéki Vágtán nevű sportos erőpróba.

„Szeretnénk hagyományt teremteni. A reptér területén füves terepen a gyerekek háromszáz méteres távon állnak rajthoz, a felnőttek pedig erőnlétük függvényében egy, öt és tíz kilométert tesznek meg. A legapróbbak viadala két órakor kezdődik, 14.20-tól az 1 km-es futás indul, a hosszabb távok rajtjára pedig fél háromkor kerül sor. A gyermekfutás díjtalan, a felnőttek rajtdíja 10 euró. A rajtcsomag a frissítő mellett egész napos belépőt kínál a vágtára, a dunaszerdahelyi termálfürdőbe és az esti koncertekre. A résztvevők célba futás után frissítőcsomagot is kapnak. A parkolás ingyenes” – tájékoztatta lapunkat a sportág-népszerűsítő rendezvényükről Vajas Roland, a Csallóközi Marathon Club Žitný ostrov elnöke.

Megtudtuk, nem lesz időmérés, eredménylista. A szervezők az adatbázisukban található 1170 futónak és kocogónak küldtek meghívót. Remélik, az időjárás kegyeibe fogadja a sportolni vágyókat, és szombaton sokan lendülnek majd mozgásba a vágtán. 

Egész szombaton buszingajárat lesz Dunaszerdahely és a versenyhelyszín között. Miniállatkert is nyílik, és gazdag műsor vár főleg a gyerekekre, különböző bemutatókkal fűszerezve. S a végére marad a csattanó, az R-GO-koncert. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?