Ötkarikás dopping: egy szer volt

A téli olimpia bezárult, ám a szurkolók aligha felejtik el egykönnyen, hogy a hátrahagyott napok jó néhány negatív szenzációval is szolgáltak. Ráadásul ezek közül három éppen az utolsó versenynapra esett: a német származású, ám spanyol színekben induló Johann Mühlegget, valamint az orosz Larissza Lazutyinát és Olga Danyilovát egyaránt doppingolás miatt fosztották meg helyezéseitől.

Kokszosok. Mühlegg, Danyilova, Lazutyina.Reuters-felvételMindhárom sífutó szervezetében ugyanannak a doppingszernek, az EPO nevű vérkészítménynél tízszer hatékonyabb darbopoetinnek a nyomaira bukkantak. Mühlegg és Lazutyina esete különösen pikáns, hiszen ők ketten rövid ideig olimpiai bajnoknak hihették magukat a férfiak 50, illetve a nők 30 km-es számát követően. A 10 és 30 kilométeren is győztes, 32 éves Mühlegg – aki korábbi aranyérmeit megtarthatta – értetlenül nyilatkozott a spanyol rádiónak: „Soha életemben nem produkáltam pozitív tesztet, s a Világ Kupa-sorozatban is minden vizsgálaton megjelentem. Nem orvos vagyok, hanem sportoló” – jelentette ki. Az El País riporterének arra kérdésére, hogy tiszta-e a lelkiismerete, a sportoló így válaszolt: „Nem..., vagyis igen, persze”. Ugyanakkor nagy vetélytársa, a svéd Per Elofsson elmondta, már ezelőtt is gyanakodott riválisára: „Harminc kilométeren olyan gyorsan ment, hogy kétségem sem volt: valami nem stimmel. Örülök, hogy a NOB szigorúan veszi az ellenőrzéseket, mert a csalók egyre kevésbé érezhetik magukat biztonságban.”

Az ibériai sajtó lesújtva számolt be a történetről. „Mühlegg csalása a spanyol sport szégyene. Egyetlen szempillantás alatt kémiai trükké vált minden” – írta az El Mundo. Még ennél is szigorúbban fogalmaz az AS, amely egyszerűen szélhámosnak nevezi a sífutót, és támadja a spanyol sportvezetést is: „Tulajdonképpen megérdemeltük. Minden túlságosan egyszerűnek tűnt: megszerzünk és pénzelünk egy jelenséget, arra kérjük, a mi zászlónk alatt versenyezzen, és nyerjen érmeket, cserében hagyjuk, úgy készüljön fel, ahogy akar.” A botrány miatt egyébként I. János Károly király későbbi időpontra halasztotta azt a találkozót, amelyen „a Salt Lake City-i játékok spanyol hősét” fogadta volna.

Jacques Rogge NOB-elnök szerint az olimpiáról doppingolás miatt kizárt sportolók elvesztették becsületüket: „A lebukott versenyzők a sportszeretők társadalmában többé már nem lehetnek példaképek. Még akkor sem, ha a szabályok szerint nem foszthatjuk meg őket minden megszerzett érmüktől” – mondta a sportdiplomata.

A spanyol sajtó tudni véli, hogy Johann Mühleggtől a pozitív eredményt hozó doppingtesztje után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mindhárom aranyérmét el akarta venni, de Juan Antonio Samaranchnak, a NOB előző elnökének közbenjárására az első kettőt végül meghagyta.

Bjorge Stensbrol, norvég sportminiszter szerint törölni kell a Salt Lake City-i téli olimpián doppingoláson ért sportolók valamennyi eredményét. „Nem engedhetjük meg, hogy bajnokként ünnepeltessék magukat azok, akik fennakadtak a vizsgálatokon.” Christian Hoffmann, az osztrákok versenyzője Mühlegg mögött a második helyen végzett 30 kilométeren csatlakozott ehhez az elvhez. Ő is úgy véli, hogy a vétkesek nem tarthatják meg egyetlen érmüket sem. „Semmisítsék meg a korábbi eredményeiket is! Nem magam miatt, hanem azért, mert csak így őrizheti meg a sport a hitelét. Ha Mühleggtől elveszik az aranyérmet és engem nyilvánítanak győztesnek, akkor sem leszek elégedettebb, mint most. Nagyon örülök a második helyemnek! Az aranyérmet lehet, hogy nem is venném át” – mondta. Nem tudni csatlakozik-e más országok is a kezdeményezéshez. Mühlegg feltehetően megtarthatja aranyérmeit,.

Gerhard Heiberg, a NOB marketingbizottságának norvég elnöke szerint nemcsak az eddig lebukott sportolók doppingoltak a Salt Lake City-i téli olimpián. „Nem lennék meglepve, ha további pozitív tesztekre bukkannának. A minták elemzése éjjel-nappal folyik és úgy tudom, van még néhány gyanús lelet, melyeket tovább vizsgálnak“ mondta. Heiberg ez utóbbiak számáról és az érintettek nevéről nem akart nyilatkozni. (n-g, mti, i-x)

Doppingkronológia

A doppingellenőrzések 1968-as bevezetése óta a Salt Lake City-i játékokig mindössze öt teszt hozott pozitív eredményt téli olimpiákon, ezúttal három ilyen eset is akadt.

A téli olimpiák eddigi doppingellenőrzései: 1968, Grenoble: 86 teszt, mind negatív 1972, Szapporo: 211 teszt, egy pozitív: Alois Schlöder (NDK, jégkorong, ephedrin) 1976, Innsbruck: 390 teszt, két pozitív: Galina Kulakova (szovjet, sífutás, ephedrin), Frantisek Pospíšil (csehszlovák, jégkorong, codein) 1980, Lake Placid: 440 teszt, mind negatív 1984, Szarajevó: 424 teszt, egy pozitív: Batsuch Purevjal (mongol, sífutás, methadon) 1988, Calgary: 492 teszt, egy pozitív: Jaroslav Morawiecki (lengyel, jégkorong, tesztoszteron) 1992, Albertville: 522 teszt, mind negatív 1994, Lillehammer: 499 teszt, mind negatív 1998, Nagano: 621 teszt, mind negatív 2002, Salt Lake City: a tesztek száma még nem ismert, 3 pozitív: Johann Mühlegg (spanyol, sífutás, darbopoetin), Larissza Lazutyina (orosz, sífutás, darbopoetin), Olga Danyilova (orosz, sífutás, darbopoetin). (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?