Opium Bullet nem fut Párizsban

Dunaszerdahely |

<p>A tervekkel ellentétben Opium Bullet mégsem indul a november 5-i párizsi Group II-es viadalon.&nbsp;</p>

„A lovat csak azért neveztük be a Critérium du Maisons-Lafitte versenyre, mert a potenciális vevő szerette volna látni. A tárgyalás viszont nem jutott el olyan szintre, hogy érdemes lett volna kockáztatni – magyarázta lapunknak Mikóczy Zoltán dunaszerdahelyi vállakozó, Opium Bullet tulajdonosa. – A ló ugyanis annyira növésben van, hogy egy ilyen próbatétellel csak ártanánk neki. ››Gyerekként‹‹ versenyeztetni őt a fölspanolt, legjobb európai kétévesekkel szemben felelőtlenség lett volna. Az idomárja szerint ha most hagyjuk erősödni, azt jövőre százszorosan meg fogja hálálni.” Mikóczy elmondta, sokat hezitáltak, míg meghozták a döntést, de több más tényező is a versenyeztetés ellen szólt. „Az időjárás-előrejelzés szerint mély, felázott talajon rendezik a versenyt, így nagyon sokat kellett volna teljesítenie a lónak. A bizonytalan eredményért pedig nem vállaljuk a kiutazással és a teljes részvétellel járó óriási költségeket.” Így viszont az esetleges vevő már nem láthatja akció közben Overdose féltestvérét. „Opium Bullet ebben az évben már biztosan nem fog futni. Ilyen kalandba nem megyek bele, ha valaki akarja, vigye el a lovat így. Továbbra is érvényes, hogy nem akarom eladni mindenáron, de ha az ár elfogadható a vevő számára, nem szabad nemet mondanom, tanultam Overdose példájából” – tette hozzá Mikóczy. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?