Öngól döntött a két koreai válogatott tokiói mérkőzésén

Észak-Korea
Tokió |

A Koreai Köztársaság öngóllal 1-0-ra nyert kedden a Koreai NDK ellen Tokióban, a Kelet-ázsiai Kupa négyes döntőjének második fordulójában.

"Különleges mérkőzés volt ez számunkra, úgy a játékosoknak, mint az országnak" - mondta az észak-koreai válogatott norvég szövetségi kapitánya, Jorn Andersen. A szakember hozzátette: futballistái a találkozó első harminc percében idegesen és rosszul játszottak.

A mérkőzést elődöntő egyetlen találat a 64. percben, az észak-koreai Ri Jong Cshol (Ri Yong-Chol) öngóljából született. A dél-koreaiak négy ponttal a második, az észak-koreaiak pont nélkül a negyedik helyen várják a körmérkőzéses esemény szombati zárófordulóját.

A torna négyes döntőjére a selejtező második szakaszában győztes észak-koreai játékosok csak rendkívüli vízummal utazhattak Japánba. A rendező szövetség ennek apropóján örömét fejezte ki, közleményükben pedig utaltak arra, hogy a "sport a politika felett áll".

A Kelet-ázsiai Kupát 2003-tól kétévente rendezik meg. Az ázsiai sorozatban címvédő, világbajnoki résztvevő dél-koreai válogatott három sikerével (2003, 2008, 2015) csúcstartónak számít.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?