Oroszország orosz egyenruhába öltöztetett észak-koreai katonákat tervez bevetni az ukrajnai harctéren – jelentette ki szerdán Andrij Kovalenko, az ukrán elnöknek alárendelt Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács dezinformáció elleni központjának vezetője.
Ukrán tisztségviselő: Moszkva észak-koreai katonákat vetne be ukrán területeken

A Telegramon közzétett üzenetében Kovalenko azt írta, vélhetően azokon a területeken vetnék be ezeket a katonákat, amiket az ukrajnai háború első évében, 2022-ben Moszkva Oroszországhoz csatolt: a donyecki, a luhanszki, a zaporizzsjai és a herszoni régiókban. Mint mondta, emiatt később az orosz kormány azzal védekezhet, hogy az észak-koreai katonák „orosz földön harcoltak”.
A területek annektálását a nemzetközi közösség nem ismeri el.
Kovalenko hozzátette, hogy emellett nagy számú vendégmunkás is érkezik Észak-Koreából oroszországi gyárakba. Kovalenko emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunió hasonlóan járt el, amikor a koreai háborút követően – nyersanyagért cserébe – olcsó észak-koreai munkaerővel töltötte fel gyárait.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.