Olasz megfigyelők a Nagyerdőben

Debrecen. Az elmúlt években ez a párharc rendre parázs csatát hozott, mind a fővárosban, mind a Hajdúságban – ahogyan ezúttal is.

Debrecen. Az elmúlt években ez a párharc rendre parázs csatát hozott, mind a fővárosban, mind a Hajdúságban – ahogyan ezúttal is. Ehhez pedig nem kellett más, csupán néhány tévedés Durbraviczky Attila játékvezetőtől, egy – a lelátóról vétlennek tűnő – Welton Silva által jegyzett, Éger László közelmúltban műtött arccsontján landoló kósza könyökös.

Vagy említhetnénk az Üllői úton legutóbb alaposan megrugdalt Sándor Tamás esetét, akit Pusztai Olivér rúghatott vádlin büntetlenül – no, erre már ugrott a helyi publikum. Ahogy felpattant a 21. percben is, tekintve, hogy Igor Bogdanovics megszerezte első debreceni gólját tétmérkőzésen. Az már kevésbé tetszett a stadiont szinte teljesen megtöltő hazai publikumnak, hogy mindezt hátrányból tette, lévén három perccel korábban Silva mattolta a fél Loki-védelmet és Tomicsot is.

Hogy a gól előtt mi történt? Nem sok minden, helyzetet legalábbis addig nem láthattunk. Később aztán érkezett a kárpótlás: Silva és Rósa Henrik, illetve Bogdanovics, Halmosi Péter és Vincze Gábor lehetett volna hős, csakhogy valamennyien hibáztak – ahogy a kapusok a helyükön álltak. ĺgy tett Tomics is a 43. percben – pedig jönnie kellett volna – és máris újból vezetett az MTK.

Ha a közönségnek nem is, az egyik olasz második ligás klubtól érkezett játékosmegfigyelőknek (akik Bajzát Péter, Éger László, Füzi Ákos játékára voltak kíváncsiak) vélhetően tetszett a kék-fehérek 12-szeres válogatott vé-dőjének produkciója, ahogy Éger László higgadtságát látva is elismerően csettinthettek.

Az viszon az elvakultabb Loki-fanatikusoknak sem tetszett, hogy kedvenceik akkor sem álltak le a támadás vezetésével, amikor Juhász Roland a saját tizenhatosa előtt a földön feküdt – kevéssel utóbb cserét is kért. A hazai nyomás mindazonáltal helyzetekben is kamatozott, csakhogy a piros-fehér támadók képtelenek voltak eltalálni Végh Zoltán kapuját. Az MTK elégedettnek tűnt az egy ponttal, nem úgy a DVSC, amelyik csapat ezúttal is becsületesen küzdött a győzelemért, csakhogy Szentes Lázár futballistái nem játszottak jól, így maradt a döntetlen, amellyel végül a vendég-együttes lehetett boldogabb.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?