Olasz–angol csata az EKL-trófeáért Prágában

westham

Szerdán 21 órakor a Fiorentina és a West Ham csap össze a labdarúgó Európa-konferencialiga prágai döntőjében.

A harmadik számú kupasorozat tavalyi, debütáló évadának döntőjét Tiranában rendezték, ott az idén EL-döntőt elbukó AS Roma a Feyenoordot győzte le egy kiegyenlített mérkőzésen. Az UEFA idén ismét lehetőséget adott egy kisebb kapacitású stadionnak egy európai kupadöntő megrendezésére, így újra egy 20 ezer körüli befogadóképességű arénának ítélte oda a finálét. Szerda este a prágai Eden Arénában két olyan csapat küzd meg egymással, amelynek nagyon kevés tapasztalata van a nagy téttel bíró mérkőzésekkel.

Csehek főszerepben

Mindkét csapat úgy érkezik a cseh fővárosba, hogy hosszú évtizedek után szerezhet ismét nemzetközi trófeát. A Fiorentina 1961-ben, a West Ham 1965-ben nyerte meg a KEK-et. A londoniak ugyan egy Intertotó-kupa-sikernek még örülhettek 1999-ben, de az új évezredben még nem döntőztek nemzetközi szinten a csapatok.

Ami közös a két döntősben, hogy mindketten egy kicsit otthon érezhetik majd magukat Prágában, hiszen mindkét csapatnak van cseh légiósa: a Fiorentina keretében ott van a 28 éves Antonin Barák, akit a lilák tavaly nyáron igazoltak le a Hellas Veronától. A középpályás rögtön első szezonjában alapemberré vált Firenzében, és valóságos konferencialiga-specialistává vált. Míg a bajnokságban 30 meccsen két gólt szerzett, a kupasorozatban 11 találkozón ötször is eredményes volt. Barák ismerős helyre tér vissza, a Slaviában korábban másfél év alatt 34 meccs jutott neki.

A West Ham csapatában két cseh légióst is találni, a középpályán Tomáš Souček a Kalapácsosok egyik legnagyobb erősségének számít, 2020-as érkezése óta alapember Londonban. Azelőtt ő is a Slaviában játszott, sőt, a prágai klub neveltje, tehát gyakorlatilag hazatér az Eden Arénába. Csapattársa, az elsősorban jobbhátvédként bevethető Vladimír Coufal szintén Slavia-kötődésű, két évet ő is lehúzott a cseh fővárosban.

Miért a Fiorentina?

A firenzei lilák a csoportjukban az RFS-t és a Heartsot megelőzve, a Basaksehir mögött végeztek. Ezután a kieséses szakaszban a Braga, a Sivasspor, a Lech Poznan és az FC Basel kiejtésével jutottak el a döntőig. Hogy mi billentheti a mérleg nyelvét az ő javukra, az egyértelmű: az Európa-konferencialiga idei kiírásának leggólerősebb csapatáról van szó, a firenzeiek 36-szor találtak a hálóba 14 mérkőzésen. Ebből hetet jegyzett az EKL góllövőlistáját vezető brazil támadó, Arthur Cabral.

A szezon végi formájával is elégedett lehet a Fiorentina, a Serie A utolsó hat fordulójában csak a Napolitól kaptak ki, a bajnokságot három győzelemmel zárták. Közben viszont elveszítették az Olasz Kupa döntőjét az Interrel szemben, ami győzelem esetén Európa-liga-főtáblát jelentett volna a csapat számára. Szerencséjükre azonban Prágában kapnak még egy esélyt a csoportkörös szereplés bebiztosítására, hiszen az Európa-konferencialiga győztese automatikusan indulhat az Európa-liga következő kiírásában. „Ez az első szezonom az európai színtéren, úgyhogy a döntőbe jutás különösen boldoggá tesz. Az út, ami ide vezetett, örökké emlékezetes marad, de tudjuk, hogy a küldetésünket még be is kell fejezni. Arra az olasz bajnokság is mindenképp nagyon büszke lehet, hogy idén mindhárom európai kupadöntőbe csapatot delegáltˮ – idézi az UEFA honlapja Vincenzo Italianót, a Fiorentina vezetőedzőjét.

Miért a West Ham?

Míg a Fiorentina mellett elsősorban a lőtt gólok száma, a West Ham mellett a veretlenség szól. Ha a selejtező rájátszását is ideszámoljuk, a Kalapácsosok fantasztikus mérleggel, 13 győzelemmel és 1 döntetlennel jutottak el a fináléig.

A West Ham a csoportkörben az Anderlechtet, a Silkeborgot és az FCSB-t előzte meg, a kieséses szakaszban pedig az AEK Larnakát, a Gentet és az Alkmaart ütötte ki.

David Moyesnek, a West Ham United menedzserének nem mondhatni, hogy trófeákban gazdag az edzői karrierje: 2013-ban megnyerte az angol Szuperkupát a Manchester Uniteddel, ezt leszámítva viszont csak egy, Evertonnal elveszített FA-kupa-döntőt, valamint a tavalyi, West Hammel elért Európa-liga-elődöntőt tudja felmutatni legnagyobb sikereként. „Borzongunk az izgalomtól. A döntő már egy nagy eredmény a klub számára, most viszont csak arra koncentrálunk, hogy kimenjünk a pályára és győzzünkˮ – fogalmazott a 60 éves skót szakember.

Az Európa-konferencialiga-győzelemért 5 millió euró jár, a döntő vesztese 3 millióval gazdagodik. A Fiorentina és a West Ham most először csap össze egymással nemzetközi szinten. A találkozót az M4 Sport és az RTVS sportcsatornája is élőben közvetíti, a játékvezető a spanyol Carlos del Cerro Grande lesz.

A mérkőzésről helyszíni riporttal jelentkezünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?