NHL: Brown és Arnott triplája

A Buffalo Sabres botrányos produkcióval botladozott át a novemberen, decemberben azonban mintha újjáéledne a csapat. Szerdán a HSBC Arenában 4:0-ra legázolta az Anaheim együttesét.

Rob DiMaio (Dallas – 18-as mezben) szabálytalanul szereli a palánk mellett Saku Koivut (Montreal) TASR/AP-felvételCurtis Brown élete első mesterhármasát ütötte, Martin Biron pedig idei első – összességében tizenkettedik – shutoutját teljesítette. Akadt még egy triplázás szerdán: Jason Arnott, a Dallas hatalmas termetű centere nevéhez fűződik. Biron előző tizenegy meccsén kilenc „zakót” és két döntetlent jegyzett, novemberben egyszer sem volt győztes csapat tagja. Arnott első mesterhármasát szerezte a Dallas színeiben, karrierje során pedig a negyediket. Úgy látszik, bejött Dave Tippett edző húzása, amellyel Arnottot a második sor tengelyébe rakta Pierre Turgeon és Scott Young közé. Arnott három gólja közül kettőt a veterán Turgeon készített elő, s a Dallas veretlen maradt otthonában, legalábbis a rendes játékidőt illetően. Legutóbb 2001. március 21-én ütött három gólt egy dallasi hokis, Brett Hullnak hívták.

A Vancouver tízes nyerő szériája hétfőn este Long Islanden véget ért, de szerdán, New Jerseyben újra győzött a kanadai csapat, méghozzá a hosszabbítás 56 másodpercében ütött Todd Bertuzzi-góllal. Ez volt Bertuzzi második gólja a meccsen.

A Feketesólymok Jocelyn Thibault idei negyedik, kapott gól nélküli meccsével megállították az Ottawa tíz meccsen át tartó veretlenségi sorozatát. Thibault 28 lövést hárított, a mérkőzés egyetlen találata az óriás Eric Daze – az idei All Star-meccs MVP-je – nevéhez fűződik.

Miamiban a Panthers finn gólzsákja, Olli Jokinen két találattal csikarta ki a győzelmet a floridai gárdának az idei Stanley Kupa-döntős ellen. A San Jose Sharks Ron Wilsont szerződtette a csapat edzőjének, a három napja kirúgott Darryl Sutter helyére. Wilsont májusban a Washington Capitals együttesétől menesztették, azóta kommentátori állást vállalt az ESPN televíziónál. Wilson nem akárki, az 1998-as naganói olimpián és két korábbi vb-n, valamint az 1996-os, aranyéremmel végződött Világ Kupán ő dirigálta a Team USA-t.

New Jersey Devils–Vancouver Canucks 2:3 – hosszabbítás után (0:1, 2:1, 0:1 – 0:1), gólütők: Niedermayer, Gionta, ill. Bertuzzi 2, Linden; 12 000 néző. Kapura tartó lövések: 26:28.

EREDMÉNYEK: Buffalo Sabres– Anaheim Mighty 4:0 (0:0, 2:0, 2:0), gólütők: Brown 3, Dumont; 11 000 néző. Kapura tartó lövések 36:22.

Florida Panthers–Carolina Hurricanes 4:2 (1:1, 2:1, 1:0), gólütők: Jokinen 2, Kozlov, Weiss, ill. Francis, Cole; 11 000 néző. Kapura tartó lövések: 22:33.

Chicago Blackhawks–Ottawa Senators 1:0 (0:0, 1:0, 0:0), gólütő: Daze; 13 000 néző. Kapura tartó lövések 18:28.

Dallas Stars–Montreal Canadiens 5:1 (1:0, 1:1, 3:0), gólütők: Arnott 3, Lehtinen, Modano, ill. Gilmour; 19 000 néző. Kapura tartó lövések 34:26.

KANADAI PONTVERSENY: 1. Mario Lemieux (Pittsburgh) 47 (12 gól + 35 gólpassz), 2. Alekszej Kovaljov (Pittsburgh) 34 (15 + 19), 3. Joe Thornton (Boston) 34 (13 + 21), 4. Mike Modano (Dallas) 31 (11 + 20), 5. Markus Näslund (Vancouver) 30 (15 + 15), 6. Olli Jokinen (Florida) 29 (14 + 15), 7. Todd Bertuzzi (Vancouver) 29 (13 + 16), 8. Marián Hossa (Ottawa) 28 (15 + 13), 9. Martin St. Louis (Tampa Bay) 28 (15 + 13), 10. Glen Murray (Boston) 28 (14 + 14), ... 14. Pavol Demitra (St. Louis) 27 (8 + 19), ... 20. Marián Gáborík (Minnesota) 25 (15 + 10). (ORIGO, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?