Neymar nélkül is döntőbe akar jutni Brazília

<p>Luiz Felipe Scolari brazil szövetségi kapitány pályafutása egyik legnehezebb feladata előtt áll, mivel ma este (22.00), a németek elleni világbajnoki elődöntőben legnagyobb sztárja, Neymar nélkül kell győzelemre vezetnie a házigazdák válogatottját, melytől a helyi szurkolók egyértelműen aranyérmet várnak.</p>

ELŐZETES

A Kolumbia elleni negyeddöntő hajrájában, Juan Zuniga belépője nyomán csigolyatörést szenvedett csatár elvesztése valósággal sokkolta az együttest és az egész országot, s azóta Brazíliában mindenkit az foglalkozhat, hogy az FC Barcelona támadója nélkül nyerhet-e a csapat a tornán magabiztosan játszó német gárda ellen.

Willian pótolja

a pótolhatatlant

„Neymar nagyon hiányozni fog nekünk – mondta Oscar, a brazilok Chelsea-ben légióskodó középpályása. – A legjobb, amit tehetünk, hogy csapatként futballozunk, s remélem, bárki szerepel is a helyén, jól fog játszani.”

Az ötszörös győztes Brazíliát legutóbbi, 2002-es világbajnoki címéhez segítő Scolari vélhetően Williant szerepelteti majd Neymar helyén.

„Neymart nem lehet pótolni, mert ő egy kivételes klasszis. Én egészen más stílusban játszom, Neymar sokkal támadóbb szellemben futballozik, és lényegesen több gólt lő. Az én erősségem a gólok előkészítése” – jelentette ki Willian, a Chelsea 25 esztendős, tízszeres válogatott játékosa, aki hátfájdalmak miatt nem fejezte be a szombati edzést, de a legújabb hírek szerint rendbejött.

A pszichológus is besegít

„Azon dolgozunk, hogy a játékosokat meggyőzzük, hogy Neymar nélkül is eljuthatunk a csúcsra. A Barca klasszisa volt a legfontosabb kulcsemberünk, most nélküle kell boldogulnunk ” – szögezte le Luiz Felipe Scolari brazil szövetségi kapitány, aki segítségül hívta Regina Brandao pszichológust, hogy a játékosai túltegyék magukat Neymar hiányán.

A dél-amerikaiak abban bíznak, hogy megismétlődik az 1962-es chilei vb-n történt eset, ugyanis akkor is megsérült a csapat legnagyobb ásza, Pelé, de a helyette pályára lépő Amarildóval is világbajnokok lettek.

Cáfolják a Barca sztárja esetleges szereplését

Egyébként Brazíliában olyan hírek terjedtek el, hogy Neymar mégis pályára léphet a világbajnokság vasárnapi döntőjében. Ezt azonban a Brazil Labdarúgó-szövetség határozottan cáfolta. Több brazil lap is arról számolt be, hogy a 22 éves sztár injekciókkal és fájdalomcsillapítókkal bevethető állapotba hozható a torna utolsó meccsére. A Globo azt írta, hogy Neymar magához hívta korábbi egyesülete, a Santos orvosát és gyógytornászát, valamint egy hátspecialistát, hogy átbeszéljék annak lehetőségét, a döntőig injekciókkal bevethető állapotba hozható-e.

A visszatérést azonban a brazil szövetség (CBF) és maga az érintett is határozottan cáfolta. Neymar a honlapján ugyan megerősítette, hogy a Santos orvosa rendelkezésre bocsátotta az orvosi berendezéseit, de a látogatása csupán udvariassági volt. A támadó kezelése ugyanis a világbajnokság végéig kizárólag Dr. Jose Luiz Runco felelőssége, aki a szövetség orvosa. Runco pedig világosan fogalmaz: „Semmi esetre sem akarunk illúziókat kelteni a brazil népben. A legcsekélyebb esély sincs arra, hogy Neymar játszani tud.”

Thiago Silva

helyett Dante

Azonban nem csak Neymar hiánya jelenti az egyetlen komoly gondot Luiz Felipe Scolari számára, ugyanis az elődöntőről kisárgázta magát a csapatkapitány, Thiago Silva, akit a világ egyik legjobb belső hátvédjének tartanak. A Paris Saint-Germain védőjét minden bizonnyal Dante pótolja, aki viszont a brazilok közül mindenkinél jobban ismerheti a német játékosokat, mivel évek óta a Bayern München alapemberének számít.

A közvélemény és a szakértők szerint is óriási előnyt jelent Neymar sérülése a sorozatban negyedik világbajnoki elődöntőjére készülő németeknek, az európai csapatnál ennek ellenére sajnálják, hogy nem futballozhat ellenük a fiatal támadó.

Schweinsteiger sajnálkozik

„Mindannyian szomorúak vagyunk, hogy nem játszhat – nyilatkozta Bastian Schweinsteiger. – Mindig az a jó, ha a legnagyobb sztárok a pályán vannak. Ugyanakkor azt hiszem, a csapattársai még jobban fognak hajtani, mert most már miatta is meg akarják nyerni a világbajnokságot. Persze, ebbe nekünk is lesz beleszólásunk, mert ott akarunk lenni a döntőben.”

Joachim Löw szövetségi kapitány a 2006-os világbajnokság után vette át a német együttes irányítását, s azóta a csapat valamennyi nagy tornán bejutott az elődöntőbe. A fináléba ugyanakkor csak egyszer, a 2008-as Európa-bajnokságon tudott bekerülni, s a szakember szerint eljött az ideje, hogy ez a rossz sorozat megszakadjon.

Löw bizakodik

„Megpróbáljuk megtenni a következő lépést. A csapat erős és stabil, s most mindenképpen fináléba akarunk kerülni” – mondta Löw, akinek nincsenek olyan problémái, mint kollégájának, miután a nyolcaddöntőben megsérült Shkodran Mustafit kivéve minden játékosa egészséges. A kapitány azt mérlegeli, hogy a 36 éves Miroslav Klosét, vagy Mario Götzét jelölje-e a kezdőcsapatba. Ha Klosét választja, akkor Thomas Müller a jobb szélen kap helyet, ellenkező esetben előretolt ékként lép pályára a vb-n eddig négy gólig jutó Bayern-csatár.

A háromszoros világbajnok Németország az utóbbi időben valamennyi tornán kiválóan játszott, ám a nagy sikerrel adós, vb-t ugyanis legutóbb 1990-ben, míg Európa-bajnokságot 1996-ban tudott nyerni.

Fenomeno brazil

sikert vár

Ronaldo, a Fenomenónak becézett legendás brazil csatár 1:0-s hazai sikerre tippel a Németország elleni meccsen. A fifa.com-nak nyilatkozva a vb-k góllövő örökrangsorát a német Miroslav Kloséval holtversenyben vezető, 37 éves egykori csillag így fogalmazott: „Ez a világfutball klasszikusa, és most nem a németek a nagy favoritok. A selecao a világ minden válogatottja ellen esélyes.”

Ronaldo lőtte mind a két gólt a németek ellen a 2002-es vb döntőjében, ez a brazilok eddigi utolsó vb-címe. Ez volt a két válogatott eddigi egyetlen egymás elleni vb-mérkőzése. (sz. z., MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?