Budapest. A magyarországi hokirajongók igencsak bizakodva várják a ma kezdődő Divízió–I-es jégkorong-világbajnokságot, sokan az A-csoportba jutást remélik. A magyar válogatott szlovák edzője, Ján Jaško (a budapesti vb után az extraligás Zvolen edzője lesz) azonban tegnap eléggé óvatosan nyilatkozott lapunknak.
Nem épít légvárakat
Egészen az utolsó fordulóig veretlenek voltunk, aztán 6:2-re kikaptunk a jóval tapasztaltabb dánoktól. Megmondom őszintén, én teljes mértékben elégedett voltam a második hellyel. Talán, ha korábban mérkőztünk volna az északiakkal, akkor jobban megszorítjuk őket.
Most sem bosszankodna, ha második lenne a csapat?
Nem! Mégpedig azért, mert akárhogy is vesszük, nem mi vagyunk az abszolút esélyesek a feljutásra. Ez nem jelenti azt, hogy ne próbálkoznánk meg a bravúrral. Bármi előfordulhat a hokiban is. Ha a két favorit ellen hozzuk formánkat, akkor meglepetést okozhatunk. Én azonban nem építek légvárakat, a dobogóra kerülést tűztem ki célul. Tudom viszont, hogy egyesek már a legjobbak között látják a válogatottat.
Milyen játékerőt képvisel a magyar együttes?
Szerintem erősebb, mint egy évvel ezelőtt volt; örülök, hogy a dunaszerdahelyi származású Sille Tamás az utolsó pillanatban megkapta az állampolgárságot, és jégre léphet a Budapest Sportarénában, ahol, remélem, sok néző biztatja majd a fiúkat. Dušan Kapustával a lehető legjobb csapatot küldjük majd jégre.
Milyen program vár a magyar válogatottra?
Kedden a nyitányon a hollandokkal, szerdán a románokkal, pénteken a kazahokkal, vasárnap a litvánokkal, hétfőn pedig a lengyelekkel játszunk. A kazahok és a lengyelek a legveszélyesebbek, ha sikerülne őket legyőzni, akkor...
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.