Nehezen nyert az őszi bajnok

Pozsony. Kellemetlen, télies időben bonyolították le az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tavaszi nyitófordulójának mérkőzéseit. Nem ment a hazaiaknak, csak az éllovas zsolnaiak tudtak nyerni vendéglátóként. Hazai pályán csak döntetlenezett a második helyen tanyázó Petržalka, az Inter pedig vereséget szenvedett a pasienkyi stadionban.

Marián Čišovský (balról), az Inter középpályása megcélozza a rózsahegyiek kapujátTASR-felvételZsolnán nem kis meglepetésre a máriatölgyesiek kezdtek aktívabban, sorra vezették veszélyesebbnél veszélyesebb támadásaikat, ám valódi helyzetet képtelenek voltak kialakítani. Az első lehetőséget az első játékrész közepén Marek Mintál puskázta el, akitől elpattant a labda a tizenhatoson belül. A 38. percben Šinglár lőtt kapura, a hazai védőkről azonban szögletre pattant a labda. A másik oldalon Lisáček bombáját hárította Rzeszoto. A második félidőben feljöttek a házigazdák, és sorra hagyták ki a ziccereket. Előbb Laurinec, Varadín, majd pedig Mintál ügyetlenkedett el egy kecsegtető helyzetet. Negyed órával a befejezés előtt az utóbbinak sikerült a hálóba találnia, igaz ehhez jó adag szerencse kellett. A hajrában mindent egy lapra tett fel a Dubnica, nagy lendülettel rohamozott, ám hadilábon állt a szerencsével, pedig volt egy-két jó lehetősége. A hazaiak meglepetésre megszállták kapujuk előterét, ráültek az eredményre, s ezt a nem éppen veszélytelen taktikájukat végül siker koronázta. A látottak alapján az igyekvő és támadó felfogásban játsszó máriatölgyesiek rászolgáltak volna az egyik pontra.

Trencsénben is sáros, latyakos pálya fogadta a csapatokat. A vendég eperjesiek meglepően fürgén mozogtak a csúszós talajon, s nem kis meglepetésre gólt kaptak a 15. percben, amikor Fabuš a hálóba fejelt. Két perccel később Bubenko kiegyenlített. Negyed óra múlva Zajcev jóvoltából a vezetést is megszerezték a kelet-szlovákiaiak. Érdekesség, hogy Zajcev az őszi idényben még Trencsénben futballozott. Nem sokkal a szünet előtt Ďuriš egyenlíthetett volna, de elpuskázta a ziccert. Fordulás után nagyot változott a játék képe, feljöttek a hazaiak, s levegőben lógott az egyenlítő gól, amelyre egészen a 72. percig kellett várni. Ezt követően szinte egykapuzott a Trenčín, ám a Tatran hősiesen védekezett. A látottak alapján a házigazdák közelebb álltak a győzelemhez.

Három frissen igazolt játékos, Lelkeš, Rataj és Sovič is pályára lépett a kassai csapatban a puhóiak elleni idénynyitón. Mindkét csapat óvatosan kezdett, jobbára a két tizenhatos között pattogott a labda. A házigazdák első lövési kísérlete góllal végződött: Zvara bombája a felső sarokban kötött ki. A gól láthatóan megzavarta a vendégeket, akik hibát hibára halmoztak, csak nagy ritkán jutottak el a kassai kapuhoz. A 40. percben Zvara 30 méteres szabadrúgása alig kerülte el a jobb sarkot. Négy perccel később ismét Zvara volt az egyik főszereplő, beadásszerű lövése Taldáról a meglepett Bernady kapujába vágódott. Öngól! A szünet után nagyobb sebességre kapcsolt a Púchov, s a 61. percben sikerült szépítenie: Breška beadását Rodák látványos vetődéssel kiütötte, s a jókor érkező Vavrík a hálóba továbbította a labdát. Nem sokkal ezután Ovad hibáját követően Lelkeš egyedül tört kapura, Bernady azonban nagy bravúrral hárított. Negyed órával a befejezés előtt Breška átadásával Perniš iramodott meg, s biztosan lőtt a hálóba. Nem sokkal ezután újabb gólt szerezhetett volna a Púchov, de Breška kihagyta a helyzetet.

A bajnokság állása

1. Žilina 19 12 3 4 33:18 39

2. Petržalka 19 9 8 2 38:21 35

3. Inter 19 8 8 3 31:20 32

Ružomberok 19 9 5 5 31:20 32

5. Púchov 19 7 7 5 26:18 28

6. Trenčín 19 7 5 7 26:31 26

7. Slovan 19 6 7 6 22:23 25

8. Prešov 19 3 5 11 20:34 14

9. FC Košice 19 2 8 9 15:39 14

10. Dubnica 19 1 6 12 17:35 9

A következő, 20. forduló párosítása: március 2., szombat, 14.30: Slovan–Ružomberok (játékvezető Kačenga), Prešov–Inter (Szekeres), Púchov–Trenčín (Stredák), Dubnica–FC Košice (Sipos). Március 3., vasárnap, 10.30: Petržalka–Žilina (Micheľ).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?