Madeira/Budapest. Nehéz hétvége előtt áll a magyar férfi kézilabda-válogatott a portugáliai világbajnokságon: előbb az argentinok meglepetéscsapát, majd az egyre jobban belelendülő horvátokat kell legyőznie ahhoz, hogy egyáltalán továbbjusson a legjobb 16 közé.
Négy pont szükséges
Skaliczki László szövetségi kapitány gárdája, miután – igaz, ez csak utóbb derült ki – a vergődő olimpiai bajnok oroszoktól, majd a címvédőhöz méltóan magabiztos franciáktól kikapott, csütörtökön az első félidőben nyújtott remek játék révén 36:25-re nyert Szaúd-Arábia ellen.
A kötelező siker azonban csak az „életben maradást“ jelentette. A számolgatás megkezdődött. Ma délután (16 ó) az egymás elleni meccsek tekintetében premiert jelentő összecsapáson mindenképpen le kell győzni az oroszok ellen döntetlent elérő, és a horvátok felett diadalmaskodó Argentínát. A dél-amerikaiak ugyanis szinte biztos továbbjutók, mivel a záró fordulóban az eddig pontnélküli szaúdiakkal találkoznak és öt pont elég lehet a középdöntőhöz. Ugyanez vonatkozik az oroszokra, hiszen ők is játszanak még az ázsiai csapattal, így nekik is öt pontjuk lesz.
Ha esetleg sikerül nyerni, akkor vasárnap, szintén 16 órakor ki-ki mérkőzésen következnek a horvátok. Ők az első körben nagy meglepetésre kikaptak Argentínától, de később Szaúd-Arábiát és Oroszországot is legyőzték. Amennyiben a magyar–horvát csata döntetlen lenne, akkor akár négyes pontegyenlőség is kialakulhat, s az egymás elleni mérkőzések eredményei döntenek majd a franciák mögötti helyezésekről.
A MAI PROGRAM, 4. forduló, A-CSOPORT: Spanyolország–Kuvait, Jugoszlávia–Tunézia, Lengyelország –Marokkó. B-CSOPORT: Portugália–Németország, Izland–Katar, Grönland– Ausztrália. C-CSOPORT: Magyarország–Argentína (16.00), Horvátország–Franciaország (18.00), Oroszország–Szaúd-Arábia (20.00). Az állás: 1. Franciaország 6, 2. Horvátország 4, 3. Oroszország 3 (83:84), 4. Argentína 3 (74:90), 5. Magyarország 2, 6. Szaúd-Arábia 0.
D-CSOPORT: Algéria–Svédország, Brazília–Szlovénia, Dánia–Egyiptom.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.