Négy kétperces kiállítás 12 másodperc alatt – bajnokot vertek az érsekújvári hokisok

Kristín
Érsekújvár |

Értékes három pontot szerzett a hatodik helyért küzdő érsek-újvári jégkorongcsapat kedd este a Tisport Liga 45. fordulójában: a zöld-fehérek 3:2-re legyőzték a címvédő besztercebányaiakat.

A két csapat más-más hangulatban várhatta a 45. forduló egymás elleni találkozóját: az érsekújváriak múlt vasárnapi poprádi győzelmükkel (5:2) ötmeccses vereségszériát törtek meg, a besztercebányaiak pedig épp fordítva, a DVTK-tól elszenvedett rávezetéses vereséggel (3:2) vége szakadt hatmeccses győzelmi sorozatuknak. 

Számtalan kapusbravúr

Sokáig kedd este sem lehetett tudni, merre billen a mérleg nyelve. „Vártuk, hogy nyomás lesz rajtunk, őszintén szólva a vendégek még nagyobb fölényére számítottam. De valahogy kibírtuk az első harmadot. Ez mindig sorsdöntő az ilyen ellenfelek ellen, tudtam, ha bemutatok egy-két bravúrt, azzal olyan impulzust adok a többieknek, amivel megfoghatjuk a besztercebányaiakat” – mondta az újságíróknak Matej Kristín. 

Ilyet még nem láttak

A szezon közben érkezett érsekújvári kapus pedig nem „csak” egy-két bravúrt mutatott be, 41 lövésből 39-et fogott meg, és a végig enyhe fölényben játszó besztercebányaiakat az őrületbe kergette. 
Mint ahogy a harmadik harmad elején, 1:1-es állásnál történtek is a vendégek edzőjét, Dan Cemant: tizenkét másodperc leforgása alatt szép sorjában négy kétperces kiállítást osztottak ki védenceinek a játékvezetők: Biro gáncsolásért, Kabáč túlzott durvaságért, Higgs bottal ütésért, Mihálik akasztásért ült be az egyre szűkösebbé váló besztercei büntetőpadra.

„Ilyet még soha nem láttam, pedig vagy ezer meccs van mögöttem” – álmélkodott Ceman, azt azért gyorsan hozzátéve, nem bírálni akarja a játékvezetést, csak csodálkozik.

„Ilyesmit életemben először éltem át, egy ideig nem is tudtam, hogyan működik a rendszer. Aztán beugrott, hogy alighanem későbbre csúsznak az újabb kétperces kiállítások” – vallotta be Kristín is. Jó volt a hálóőr sejtése: az első, 5 a 3 elleni, gól nélkül lepörgött két perc után a másik két kétperces büntetés lépett érvénybe. Ezt az „öthármas” helyzetet már kihasználták az érsekújváriak (akik addigi emberelőnyeikben még kapura lövésig is alig jutottak el) – 2:1. Pár perccel később Adam Zbořil mintaszerű, hidegvérű befejezése után pedig már kettőre nőtt az előny – 3:1.

Izgalmas hajrá

„Okos játékkal, nagy küzdéssel és Kristín kapussal sikeresen kihúztuk a végéig” – összegezte az utolsó tíz perc történéseit Jerguš Bača, az érsekújváriak másodedzője. Ebben egy gól esett, 40 másodperccel a vége előtt, amikor a besztercebányaiaknál már jó ideje mezőnyjátékos volt a jégen Williams kapus helyett.

„Ez nem Beszterce, ez Amerika” – kiabálta be egy hazai szurkoló a vendéghatos láttán.

Azonban hiába egészült ki a Tipsport Liga messze legeredményesebb Selleck–Faille–Asselin-sora Southornnal, Marshall-lal és Higgsszel, a 3:2-es eredmény nem változott, az érsekújváriak a szezonban másodszor is legyőzték hazai jégen a címvédőt, amely ezzel visszacsúszott a tabella második helyére.
A zöld-fehérek pozíciója nem változott, a nagyon fontos – selejtező nélküli playoff-részvételt érő – hatodik helyen állnak. Három pont az előnyük a trencséniekkel és öt a miskolciakkal, legfőbb riválisaikkal szemben, akikkel még két-két meccset játszanak az alapszakaszból hátralevő 12 forduló alatt. 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?