New York. Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság idei rájátszásában az első kör párharcai már nem három, hanem négy győzelemig tartanak majd. ĺgy döntött közösen a játékos-szakszervezet és a liga vezérkara.
NBA: változás a rájátszásban
New York. Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság idei rájátszásában az első kör párharcai már nem három, hanem négy győzelemig tartanak majd. ĺgy döntött közösen a játékos-szakszervezet és a liga vezérkara. Az NBA-ben 1984 óta a play-off nyitó fordulójában, vagyis a nyolcaddöntőben, három nyert találkozó kellett a továbbjutáshoz, onnan pedig négy siker volt szükséges a győzelemhez. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.