NBA: Befutó a Miami?

NBA

Magabiztos 3:1-es előnyre tett szert a Miami Heat a Boston Celtics ellen a kosárlabda NBA Keleti főcsoportjának döntőjében, azaz már csak egy győzelem választja el őket a nagydöntőtől.

A Miami Heat nem kispályás az idei rájátszásban. Ezt már azzal is bebizonyította, hogy az alapszakaszban a legjobb győzelem/vereség statisztikával zárt (56/17), illetve az egyik nagy esélyesnek tartott Milwaukee Bucksot mondhatni könnyedén, 4:1-re legyőzte a playoffban.

Egy egészen más ellenfélre leltek azonban a Boston Celtics csapatában, akik annak ellenére, hogy keretük sztárokkal teletűzdelt, nem képesek megtalálni azt a közös hangot, amelyben játékosaik ki tudnának bontakozni támadásban.Emellett nehéz pillanatokban sokszor nem egyértelmű, hogy kinek kéne vállára venni a terhet – ami nem mondható el a Miami Heatről. Kétségtelen, hogy egy tehetséges együttesről van szó, de azt nagyon kevesen gondolták volna, hogy ehhez fogható teljesítményeket fogunk tőlük látni. Az első meccs, de nagy eséllyel az egész sorozat legikonikusabb pillanata az volt, ahogy a Heat centere, Bam Adebayo egy gyönyörű blokkot vitt véghez Jayson Tatum zsákoláskísérlete ellen, mellyel a Miami sikeresen behúzta a széria kezdő mérkőzését.

A sorozat második meccsén a Miamit leginkább Jimmy Butler szemfüles védőjátéka és Goran Dragics kíméletlen hajrábeli offenzívája juttatta el a győzelemig, mellyel 2:0-ás előnyre tettek szert.

A harmadik találkozón a Boston egyértelműen változtatott a dolgokon: agresszívan támadták a gyűrűt, nem elégedtek meg a középtávú két-, illetve a hárompontos dobásokat. Taktikájuk még akkor sem vallott kudarcot, amikor a Miami átállt zónavédekezésre. A Boston tehát sikeresen elcsípte a harmadik meccset, javítva ezzel az arányt 2:1-re.

A határozott győzelmet követően úgy nézett ki, hogy a Celtics lendületet kap és kiegyenlíti a versenyt. A Heat mindössze 20 éves újonc sztárjának, Tyler Herrónak azonban más elképzelései voltak a sorozat kimenetelével kapcsolatban. Herro, aki kezdő szezonját játssza az NBA-ben, 37 pontot dobott a negyedik meccsen, ami eszméletlen adat egy elsőévesnél. A heroikus Herro a második negyedben kezdett el aktívkodni, és egészen a játék végét jelző szirénáig meg sem állt. A fiatal játékos meglepően sokoldalú. Mindig pontot akar szerezni, ha nála a labda. Nagyszerű hármasozó, de szinte ugyanolyan hatékonyan hatol be a védelembe és szerez pontot akár védővel a nyakán. Miután magára hívja több védő figyelmét is, meg van benne a kellő lélekjelenlét, hogy asszisztokkal megtalálja üresen maradt csapattársait. Támadó képességei mellett nem feledkezik el védőfeladatairól sem, szorgosan gyűjti a lepattanókat is.

A Celticsnél a már korábban említett felelősség-probléma a negyedik meccsen ismét előjött. Az all-star Jaysom Tatum az első félidőben 6 dobásból 0 pontot szerzett, és a büntetővonalra sem tudott odakerülni, hogy legalább belerázódjon a küzdelembe. A dobóhátvéd Jaylen Brown hatékony hármasozó, viszont elsősorban védekező mentalitású játékos. Mentségükre szólhat, hogy Tatum és Brown még eléggé fiatal játékosok, így érthető, hogy nem annyira megbízhatóak. Talán ilyenkor vehetné át az irányítást a veteránnak mondható irányító és négyszeres all-star Kemba Walker, aki bár az utóbbi pár meccsen javult, lélegzetelállító teljesítményt még nem mutatott fel a feszült pillanatokban. Az első meccsen saját elmondása szerint is szörnyen játszott.

Szintén a Celticset erősíti az elit playmaker, Gordon Hayward, aki viszont csak nemrég tért vissza bokasérüléséből, egyelőre nem lehet túl sokat bízni. Bár Jaysom Tatum a gyér első játékrész után a második félidőben összekapta magát (28 pont), már túl késő volt, hogy valódi lendületet szerezzenek, és esetleg megnyerjék a mérkőzést. A Miami ellenállt a Celtics minden próbálkozásának (a végeredmény 112:109 lett).

Négy lejátszott mérkőzést követően a Miami Heat tehát egy igencsak tetszetős 3:1-es előnyt mondhat magáénak a Boston Celtics ellen.

Annak ellenére, hogy szoros találkozók sorozatának vagyunk szemtanúi, ezen a ponton már nehéz lenne elképzelni, hogy a Miami zsinórban három meccset elveszítse – a Bostonnak ugyanis ezt kell megvalósítania, hogyha játékban akarnak maradni. A széria helyi idő szerint szombat hajnali 2:30-kor folytatódik. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?