Pozsony. A korábbi információkkal ellentétben Szlovákia két legjobb női teniszezője is tagja a Németország elleni FED Kupa-keretnek. Sokáig úgy tűnt, hogy Daniela Hantuchová ebben az évben inkább egyéni karrierjét helyezi előtérbe, de meggondolta magát.
Nagyová felépült
Pozsony. A korábbi információkkal ellentétben Szlovákia két legjobb női teniszezője is tagja a Németország elleni FED Kupa-keretnek. Sokáig úgy tűnt, hogy Daniela Hantuchová ebben az évben inkább egyéni karrierjét helyezi előtérbe, de meggondolta magát. Henrietta Nagyová sokáig sérülésekkel bajlódott, most azonban már újra elkezdte az edzéseket, a hét folyamán egy budapesti tornán is rajthoz áll. Kiesett viszont a tavalyi FED Kupa-győztes csapat másik két tagja, Janette Husárová, aki sérült és operációra vár, Martina Suchá pedig teljesen formán kívül van. Ľudmila Cervanová nevezésétől Tomáš Malik edző állt el. „Beszélgetem Ľudmilával, és arra a megállapításra jutottam, hogy számára az egyéni karrierje fontosabb, mint a válogatott, ezért úgy döntöttem, inkább olyan játékosokat nevezek, akiknek szívügyük a nemzeti színe képviselete” – nyilatkozta a Malik. ĺgy a csapatban a két neves versenyző mellett két fiatal, Kurhajcová és Fislová kapott hlyet. „Egyéniben és párosban is a két tapasztaltabb játékosnak szavaztam bizalmat, s ha valami váratlan dolog nem történik, nem változtatok” – mondta az edző. A válogatott hétfőn utazik Németországba (a mérkőzés 26-án kezdődik), Hantuchová csak később csatlakozik a többiekhez.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.