Nagyobb terveket szőnek Medvén

Medve

Csalódás vagy kudarc? A negyedik éve működő medvei labdarúgóklub a 2022/2023-as idényben is a 4. helyen végzett a dunaszerdahelyi területi bajnokság VIII. ligájában.

A csapatban a tavalyi szezonhoz képest nem történtek nagy változások, a stabil, 16–17 tagú keretnek sikerült megismételnie a megelőző kiírásban elért negyedik helyet. Ugyanakkor a bajnokság felénél még a második pozíciót foglalták el, négy ponttal megelőzve a rivális csilizradványiakat. Az alapszakasz utolsó hét mérkőzésén veretlenek is maradtak, öt győzelem mellett két döntetlent játszottak, gólarányuk ezeken a találkozókon 20:1 volt. A csapat első nehézségei a bajnoki címért folyó rájátszás 3. fordulójában adódtak, ekkor hazai pályán játszottak gól nélküli döntetlent a nagymagyariakkal. Az eredmények ezt követően is felemásra sikerültek, elsősorban a gólszerzéssel voltak problémák.

A 4. helyet végül a nagymagyariak és a tárnokiak vendégeként elért győzelmeknek köszönhetően sikerült megszerezniük. Nyílt titok azonban, hogy az elkövetkező években a dobogós helyezés, majd pedig a bajnoki cím megszerzése a cél. Ezen sikerek elérése érdekében a vezetőség tapasztalt, minőségi játékosok megszerzését tervezi. „Tárgyalásban állunk játékosokkal, akik szívesen csatlakoznának hozzánk, a klubokkal azonban még nem sikerült megegyeznünk. Nem rendelkezünk nagy költségvetéssel, a játékosok szórakozásból és a foci szeretetéért játszanak itt” – fogalmazott Kulacs László, Medve község polgármestere a szezont értékelve.

Medvére valóban nem az anyagiak miatt igazol egy-egy játékos, hanem a jó hangulat és a kollektíva az, ami motiválja őket. A koronavírus-járványt követő infláció nehéz helyzetbe sodorta az egyesületeket, a növekvő víz- és energiaárak következtében a kiadások jelentősen megnőttek. Az említett költségek mellett számos klubnak a játékosok fizetésével is számolnia kellett, ami azt idézte elő, hogy egyre több csapat felfüggesztette aktív működését. A medvei egyesületnél nem fordultak elő ilyesfajta komplikációk, zavartalanul folytathatták működésüket.

Az elmúlt évben a futballpályán és annak kataszterében számos változás, felújítás ment végbe. Az őszi idény végeztével a pálya karbantartására, például a fű szellőztetésére, valamint a talaj hengerezésére került sor. Emellett az új hálók, valamint a szöglet- zászlók is a helyükre kerültek, illetve új reflektorpaneleket is elhelyeztek a pálya mellett. Tavasszal az egyesület a támogatóinak köszönhetően egy eredményjelző táblával is gazdagodott.

A csapat a folytatásban is a megkezdett úton szeretne továbbhaladni, azon elképzelések és ideák mellett, amelyeket az induláskor felvázoltak.

MÁTIS RUDOLF

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?