Nagymegyeri éremeső a súlyemelők között

Nagymegyer |

<p>Sikert sikerre halmoztak az utóbbi hetekben a nagymegyeri Thermál Sportklub súlyemelő szakosztályának képviselői, akik világversenyen és hazai bajnoki erőpróbákon gyarapították éremgyűjteményüket.</p>

Ahogy arról már beszámoltunk olvasóinknak, a veteránok a görögországi Argostoliban megrendezett világbajnokságáról Patasi Oszkár, Mezei Tibor és Lénárt Rudolf bronzéremmel tért haza. „Kollektívánk tagjai azóta sem lazítanak, több rangos versenyre igyekszünk átmenteni formánkat. Korosztályunkban idén még a cseh veteránbajnokság és a szlovák veteránliga zárófordulójában állunk csatasorba. Az előbbiben a harmadik, az utóbbiban pedig az első helyről várjuk a pontvadászat kicsúcsosodását. Ugyancsak pódiumra lépünk a honi férfi extraliga november közepén zajló rózsahegyi fináléjában” – tájékoztatott Patasi Oszkár, a nagymegyeri veteránok szóvivője.


Csak városbeliekkel
Az előző időszakban az ifik és a veteránok külön csapatot alkotva igyekeztek az országos elitbe kerülni. Mindkét kollektíva igyekezete hiábavalónak bizonyult. „Tavaly eldöntöttük, egyesítjük erőinket. A széthúzás helyett a legjobbakból állítjuk össze az I. ligában klubunkat képviselő együttest. Jól döntöttünk, hiszen a nyugati csoportból másodikként kerültünk az extraliga döntőjébe” – fogalmazott Buzgó Lajos, a nagymegyeriek klubelnök főedzője. Az erőviszonyok ismeretében vajon mire lehetnek képesek a közelgő döntőben a csallóközi tárcsanyűvők? „Reális esélyt látok arra, hogy megelőzzük az alsókubíniakat, ami a végelszámolásnál az ötödik helyet jelentené számunkra. A legbüszkébb arra vagyok, hogy a mi csapatunkban csak nagymegyeriek emelnek. A riválisokat viszont orosz, ukrán, lengyel és cseh légiósok erősítik” – latolgatta az esélyeket a rutinos szakember, aki egyben a szlovák ifiválogatott felkészítését is irányítja.


Kilenc rekord Siedlcében
A minap ugyanő Lengyelországban, a Visegrádi Négyek, azaz Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia olimpiai reménységeinek hagyományos ifiviadalán vezette csatába a hazai nemzeti együttes képviselőit, köztük a nagymegyeriek két csúcsemelőjét, Simonics Eriket és Jávorka Tivadart. „A vegyescsapatok megmérettetésén – lányok híján – a negyedik helyet szereztük meg, a fiúk versenyében a harmadikok lettünk. Első ízben utasítottuk magunk mögé a cseheket. További pozitívum, hogy mindkét nagymegyeri egyéni csúcsokat produkált Siedlcében: Simonics ötöt, Jávorka pedig négyet” – büszkélkedett Buzgó Lajos.


Jávorka Tivadar duplája
A termálfürdőjéről nevezetes város tehetségei az elmúlt hét végén Trencsénben, az ifik egyéni- és csapatbajnokságán is jeleskedtek. A Simonics Erik, Jávorka Tivadar, Beke Gábor, Kázmér Lúcián, Roman Straňák alkotta ötösfogat a csapatversenyben a harmadik helyen zárta a három fordulós extraligát. Nem jelent-e a bronzérem csalódást? „Többre vágytunk, ám a csapatverseny nálunk megrendezett második fordulójában Simonics a bemelegítésnél megsérült, kényszerű kiválása legkevesebb százhatvan ponttól fosztott meg bennünket. Csák Máté vára alatt egyébként éppen a balszerencsés kiválóságunk teljesített kilókban a legtöbbet (285) az erős mezőnyben. Elismerésre méltó Jávorka Tivadar bajnoki diadala a fiatalabb és az idősebb ifiknél, valamint a még diákkorosztályú Beke Gábor 126 kilós összteljesítménye, aki ezzel az eredménnyel az ifiknél elsőséget szerezhetett volna. További három dobogós helyezéssel igazoltuk, hogy nálunk jó kezekben van az utánpótlás” – értékelt az egykori országos válogatott Buzgó Gábor, aki immár edzőként kamatoztatja tapasztalatait a bajnokneveldében. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?