Mourinho megkezdte saját örökségének felépítését

mourinho

A Manchester United labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2020-ig szerződést hosszabbított José Mourinhóval, az együttes portugál menedzserével.

José Mourinhót 2016 májusában nevezték ki a Manchester United élére, akkor hároméves megállapodást írt alá. A 2019-ben lejáró szerződését most egy esztendővel, 2020 nyaráig meghosszabbították, valamint további egyéves opciót is belefoglaltak.

A portugál szakember az első szezonjában megnyerte az angol Ligakupát, valamint az Európa Ligát, míg jelenleg a városi rivális Manchester City mögött második a Premier League-ben, s még áll a Bajnokok Ligájában és az FA-kupában is a csapatával.

Csak a legmagasabb mérce fogadható el

„Nagy megtiszteltetés és büszkeség, hogy én lehetek a Manchester United menedzsere. Nagy köszönetet szeretnék mondani a tulajdonosoknak és Woodward úrnak, hogy elismerik az odaadásom és azt a kemény munkát, amit itt végzek. Boldog vagyok, hogy úgy érzik, én vagyok a megfelelő menedzser ennek a nagyszerű klubnak a vezetésére a közeljövőben” – mondta Mourinho a szerződés aláírása után, majd még inkább megveregette saját vállát: „Nagyon magasra tettük a mércét, hiszen már az első szezonunkban három kupát nyertünk (Ligakupa, Angol Szuperkupa, Európa Liga), de számomra csak ezen a szinten fogadható el a csapataim teljesítménye, mindig a legmagasabbra kell törnünk. Úgy gondolom, adottak a feltételek, hogy az előttünk álló években nagyszerű és sikeres Manchester Unitedet lássunk a pályán.”

A menedzser beszélt Alexis Sánchez érkezéséről is. „Előfordul, hogy egy klub sokat köszönhet a menedzserének valamely átigazolás kapcsán. Nos, ez Alexis Sánchez esetében pontosan nulla százalék a részemről, a siker kizárólag Ed Woodward érdeme” – mondta a portugál, ami kommunikációs szempontból ismét telitalálat a részéről. Annyit már biztosan nyert vele, hogy nagy nyilvánosság előtt méltatta a kvázi főnöke érdemeit, eredményes munkáját – ezzel olyan nagy bakot lőni nem lehet, sőt. Aztán ha ne adj’ Isten a chilei nem válna be, akkor Mourinho előre mosta kezeit, nyilvánvalóvá téve, hogy semmi köze az üzlethez. Ha viszont Sánchez jól teljesít, akkor a kutyát nem érdekli majd, ki igazolta le, hiszen végső soron úgyis a menedzser érdeme, hogy jól be tudta illeszteni a csapatba, megtalálta vele a közös hangot, elfogadtatta az öltözővel. Nem is Mourinho lett volna, ha nem lövi be kíméletlenül a ziccert. 

Érdekes
De Bruyne

EURÓPAI ÁTIGAZOLÁSI HÍREK

ANGLIA

De Bruyne hosszabbított a Citynél

A belga Kevin De Bruyne 2023-ig szerződést hosszabbított az an­gol élvonalban listavezető Man­chester Citynél. A 26 éves támadó középpályás az együttes honlapján úgy fogalmazott, nagyon boldog, hogy aláírta új megállapodását.

„Már korábban is jeleztem, az a szándékom, hogy itt maradjak a Manchester Citynél, ahol az első naptól fogva otthon éreztem magam” – mondta De Bruyne. Hozzátette, csapatával nemcsak sorra nyerik a mérkőzéseket, de nagyszerű futballt is játszanak, ennek pedig örömmel marad a részese.

Az 58-szoros belga válogatott játékos 2015-ben a Wolfsburgtól szerződött Angliába, azóta 122 tétmérkőzésen 31 gólt lőtt a csapatban, emellett kiosztott ötven gólpasszt is. Szezonbeli mérlege 32 mérkőzésen nyolc gól és 13 gólpassz. A napokban Nicolas Otamendi, Fernandinho és David Silva is meghosszabbította manchesteri szerződését.

Rejtélyes érkező Amerikából

A Manchester City négy és fél évre szóló szerződést kötött Mix Diskeruddal, a New York City FC 27 éves amerikai középpályásával – ezt egyik klub sem jelentette be, de hivatalos sportszergyártójuk, az Umbro a Twitteren közölte az információt. A 38-szoros amerikai válogatott ott volt a 2014-es világbajnokságon, de 2016 márciusa óta nem szerepelt a nemzeti csapatban. Egy 2016-os szavazáson az MLS legtúlértékeltebb játékosává választották. Az oslói születésű játékos a Stabaekben, a Rosenborgban és a Gentben is játszott, 2017-ben a New York City kölcsönadta a Göteborgnak.

Az ESPN úgy tudja, Diskerud a New York Citytől ingyen szerződik Manchesterbe, ahol nem a csapattal edz. A két klub közös tulajdonosa állítólag abban reménykedik, hogy a City el tudja adni a középpályást.

A ManCity legdrágább igazolása lett Laporte

Megegyezett egymással az Athletic Bilbao és a Manchester City Aymeric Laporte francia védő átigazolásáról. A manchesteriek 57 millió fontot, vagyis 65 millió eurót fizettek érte. A 23 éves játékos valószínűleg 5 éves szerződést köt az angolokkal, miután kifizették érte a kivásárlási összeget, hamarosan már orvosi vizsgálatokon vesz részt. Laporte leigazolására többek között azért volt szükség, mert Vincent Company és Benjamin Mendy sérülései miatt szükség volt az erősítésre a védelemben. A balszélen is bevethető Laporte közel 200 meccset játszott a Bilbaóban, azonban baszk létére eddig a francia utánpótlás-válogatottakban lépett pályára, de felnőttmérkőzése még nem volt. A 65 milliós vételi összeggel Laporte lett a Manchester City történetének legdrágább játékosa.  

NÉMETORSZÁG

Láncreakciót indíthat el Aubameyang

Egybehangzó angol és német sajtóértesülések szerint az Arsenal megállapodott a Borussia Dortmunddal Pierre-Emerick Aubameyang vételáráról. Az észak-londoni klub rekordösszeget fizet a gaboni támadóért, aki az Ágyúsok legjobban fizetett játékosa lesz. Az Arsenal illetékesei több mint egy hete tárgyalnak Németországban. A BVB első körben visszadobta a londoniak 55 millió eurós ajánlatát, de a végső, 63 milliós vételárra már igent mondtak a Ruhr-vidéki klub vezetői. Az üzlet értelmében Aubameyang 2021-ig fog aláírni az Arsenalhoz, hetente 180 ezer fontot fog keresni, ezzel pedig a klub legjobban fizetett játékosa lesz.

Ami a pótlását illetti: a BVB a hírek szerint a Chelsea belga támadóját, Michy Batshuayit veszi majd kölcsönbe, aki nem sok lehetőséget kap a londoniaknál. Elsősorban azért, mert Antonio Conténak egy jól fejelő, fizikailag erős középcsatárra lenne szüksége, és mivel Edin Dzekót nem tudta megszerezni Rómából, így – hogy a kör bezáruljon – vélhetően Olivier Giroud kerül majd az Arsenaltól a Chelsea-hez. 

OLASZORSZÁG

Bankot robbantott a Genoa

Rekordot jelentő 25 millió eurót fizet a 16 éves olasz Pietro Pellegriért az AS Monaco futballklub. A francia bajnok vasárnap közölte, hogy szerződteti a csatárt az olasz élvonalbeli Genoától – ekkora összeget még nem fizettek U17-es játékosért. Az eddigi csúcstartó a brazil Alexandre Pato volt, aki 2007-ben 22 millió euróért igazolt 17 évesen hazájából, az Internacionaltól az AC Milanhoz. Pellegri eddig csupán kilenc Serie A-meccsen szerepelt, összesen 351 percet töltött a pályán genovai színekben, s három gólt szerzett. Az élvonalban 2016 decemberében mutatkozott be, 15 évesen és 280 naposan.

SPANYOLORSZÁG

A Barcelona kölcsönadta Rafinhát  

Az FC Barcelona kölcsönadta spanyol-brazil kettős állampolgárságú középpályását, Rafinhát az Internazionale labdarúgócsapatának. A milánói klub honlapjának közleménye szerint a megállapodás a tavaszi idényre szól, és 35+3 millió eurós vételi lehetőséget is tartalmaz. A Sao Paulóban született Rafinha 2006-ban, 13 évesen lett az FC Barcelona igazolt játékosa, a 2013/14-es idényt pedig a Celta Vigóban töltötte. Előbb a spanyol, majd 2013-tól a brazil utánpótlás-válogatottakban szerepelt, két alkalommal már a dél-amerikai ország felnőtt válogatottjában is pályára lépett. (vg)

Fantasztikus üzletet kötöttek a klubok

„Úgy gondolom, fantasztikus üzletet kötöttünk, mindkét klub jól járt. Én is és Arséne Wenger is elvesztett egy fantasztikus játékost, de nyert is egyet. Mkhi (Henrih Mhitarjan) egy fantasztikus klubhoz került, miközben Alexis egy fantasztikus klubtól egy igazi óriáshoz került. Évek óta ismerem Alexist. Olaszországban dolgoztam, amikor ő az Udinesében játszott. Ott voltam Spanyolországban, amikor a Barcelonában futballozott, és Angliában is közelről figyelhettem, hogy milyen nagyszerűen futballozik az Arsenalban. A bal és a jobb oldalon egyaránt képes futballozni, de játszhat akár a csatár mögött is. Minden országban, minden menedzser keze alatt sikeres játékos volt. A Manchester United csak a legjobbak szintjében gondolkodhat, és ő éppen ezt a minőséget képviseli” – méltatta játékosát Mourinho, aki – biztos, ami biztos – rátett egy lapáttal a Ronaldo távozásáról szóló pletykákra, természetesen azzal a felütéssel, hogy ő aztán nem szeretne rátenni egy lapáttal. 

Olaj vagy víz a tűzre?

„A Real Madrid jelenlegi helyzetében olajat öntenék a tűzre, ha foglalkoznék azzal a spekulációval, mi szerint Cristiano Ronaldo visszatérhet a Unitedhez. A spanyol klub a mai napig közel áll hozzám, így olaj helyet vizet öntenék a tűzre: Cristiano az a játékos, akiről minden menedzser álmodik, de jelen pillanatban ez a szerencse csak Zidane-t és a Real Madridot illeti meg” – zárta újabb kommunikációs trükkel a sajtótájékoztatóját a portugál. 

Ezen kijelentések tükrében aligha lenne meglepő – nem kevésbé kasszasiker, hollywoodi sikertörténet és tízpontos futballromantika –, ha Cristiano Ronaldo a szezon végén visszatérne az Old Traffordra, ahol labdazsonglőrből világsztárrá érett.

Volt Gábor

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?