Molnár-dupla, nádszegi siker a nyitányon

Nádszegisiker

Vasárnap remek rajtot vett, hazai környezetben 2:1-re győzte le a bősieket a nyugat-szlovákiai Régióbajnokság IV. fociligájának nádszegi újonca.

Presztízscsata volt a javából. Még annak ellenére is, hogy az ellenfél kispadjáról hiányzott a vezetőedző, Molnár Krisztián, aki a legutóbbi két szezonban két bajnoki címhez vezette a nádszegieket. A kezdőben kapott helyet Csikmák Gábor, aki korábban a Duna-partiak mezét viselte. A vendéglátók új trénere, Csillag Imre három ponttal debütált régi-új állomáshelyén.

„A sikeresnek mondható nyári felkészülési időszakot követően jó hangulatban vártuk a nyitányt, melyen hoztuk a kötelezőt. Az összecsapáson érezhető optimizmusunkat tovább fokozta a főpróbán produkált sikerünk: a Slovnaft Cup 1. fordulójában 8:0 arányban diadalmaskodtunk a komjátiak otthonában. A csallóköziek elleni mérkőzés első félidejében mi domináltunk, Molnár István kétszer is betalált a vendégek kapujába. Első találatunkat büntetőből, a másodikat szabadrúgásból szerezte. Fordulás után kiegyenlítődött a játék, a vendégek szépítettek. Mindent összevetve megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot, igazoltuk, hogy ott a helyünk a legfelsőbb szintű kerületi bajnokságban. Örvendetes, hogy a nem éppen ideális időjárás ellenére mintegy 600 néző buzdította a fiúkat. A vasárnapi folytatásban mátyusföldi derbit játszunk Vágpattán, ahol folytatni szeretnénk jó sorozatunkat” – nyilatkozta lapunknak a nádszegiek klubelnöke, Szabó Ferenc.

Egyébként a csallóköziek is győzelemmel hangoltak az idénynyitóra, Egyházkarcsán 2:0-ra nyertek a a Slovnaft Cup 1. körében.

Visszatérve a bajnoki nyitányhoz: a meccsen 11 sárga lapot osztott ki a bíró... „Kemény, de nem alattomos párharcokat vívtak a futballisták. A találkozó leggyengébb láncszeme a játékvezető volt. Nem érezte a meccs ritmusát. Megjegyzem, nem rajta múlott a vereségünk. Csak magunkat okolhatjuk a kudarcért. Nádszegen nem lehet félgőzzel kezdeni a párharcot. Az első játékrészben tudásunk 50 százalékát produkáltuk. Szélső hátvédjeink két elemi hibájából húztak hasznot a hazaiak. Cseréltünk, pályára lépett Gányovics és László, feljavult a játékunk. Lefaragtunk hátrányunkból, de egyenlítésre nem futotta az érzelmekkel fűtött mérkőzésen. A vereségből tanulni kell. A Trebatice elleni hazai folytatásban már az edzőnk is jelen lesz, Zsigmond Kevin is csatasorba áll. Reméljük, Németh Zsolti mielőbb bevethető lesz. Nem szeretnénk, hogy megismétlődjön az utóbbi évek forgatókönyve, a nyögvenyelős idénykezdés. A vasárnapi meccsünkön nyerni akarunk” – ecsetelte a nádszegi kisiklást, bizakodott a folytatást illetően Kovács Zsolt, az idén százesztendős bősi futballklub menedzsere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?