Mit várhat még a magyar Pekingtől?

Budapest/Peking |

<p>A pekingi olimpia utolsó hete előtt már szinte biztosra vehető, hogy nem valósul meg a sportági szövetségek 2007-es összesítése alapján várt 11-12 magyar aranyérem, s túlzónak bizonyultak a közvélemény-kutatók által 8-10 első helyet rögzített szurkolói remények is. Ugyancsak bravúr kellene Schmitt Pál MOB-elnök háromszor hat és még inkább Gyenesei István sportot felügyelő önkormányzati miniszter háromszor hét érmes várakozásának részbeni teljesüléséhez.</p>

A Magyar Olimpiai Bizottság tavaly áprilisi közgyűlésén kiderült, a sportági szövetségek elvárásai összességében 22-24 éremben, közte 11-12 aranyban, valamint 196-233 olimpiai pontban testesültek meg. Igaz, akkor még 234-258 sportoló indulásáról volt szó, amiből 171 realizálódott. Kilenc sportág - atlétika, birkózás, cselgáncs, evezés, kajak-kenu, öttusa, úszás, vízilabda és vívás - számolt aranyéremmel, közülük a kajak-kenu többel is.
A már akkor erősen optimistának tartott elképzelésekkel kapcsolatban Schmitt Pál elnök és Kamuti Jenő főtitkár is jelezte, az elvárások körülbelül fele szokott realizálódni. Ami az eddigi valóságot illeti: a cselgáncs és az evezés érem nélkül maradt, az úszás három, a birkózás egy ezüstöt, a vívás egy bronzot szállított. A csapat mindössze öt medálnál tart nyolc versenynap után - ezzel egyébként az arany nélkül álló országok között a legeredményesebb.
Schmitt Pál a sikertelen kezdet után úgy nyilatkozott, már csak öt aranyat tart megszerezhetőnek.
Gyenesei István a háromszor hetes elképzelése mellett jelezte, nem csodálkozna akkor sem, ha a csapat 3 vagy 13 első helyet gyűjtene be.
A közvélemény-kutatók szerint a magyar lakosság 7, illetve 8 arannyal, s összesen 21 éremmel számolt a játékok előtt.
Érem, így arany, már csak négy sportágtól képzelhető el, ez az atlétika, a kajak-kenu, a vízilabda és az öttusa. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?