Mit kezdjünk a labdával?

Nem született gól, de különben milyen fantasztikus meccs volt! – hangzik el egyes futballmérkőzések után ez a közhely. Ne áltassuk magunkat, a Bajnokok Ligája keddi elődöntője, a Manchester City–Real Madrid mérkőzés után ilyen állításokat nem tehetünk.

Lehangoló volt, amit első félidőben láttunk, és ezt a statisztikák is alátámasztották. A mérkőzés első kapura lövési kísérletére a 27. percben került sor, s aki elkövette, az a ManCity egyik legtöbbet kritizált játékosa, a hipszterszakállas Nicolás Otamendi volt. Ebben a BL-sorozatban ez volt a negatív csúcs, egyszer sem kellett ilyen sokáig várni lövésre. A kapuk olyannyira nem forogtak veszélyben, hogy az első félidőben egyik kapusnak sem kellett védenie, ugyanis nem szállt labda a gólvonal felé. (Ez volt a negyedik ilyen első negyvenöt perc ebben a BL-évadban.)

A szünet után valamivel jobb lett a játék? Valamivel. Volt néhány helyzetecske, Jesé fejese a felső lécre hullott, majd később Hartnak kétszer is bravúrral kellett védenie: Casemiro közeli fejesénél és Pepe három méterről leadott bombájánál is bátran avatkozott játékba. (Jegyezzük meg: a portugál előtt ott tátongott a teljes kapu, azonban most sem az eszét használta, inkább erőből lőtt.) A Manchester City egyetlen valamirevaló lehetőségére a 93. percig kellett várni, amikor De Bruyne szabadrúgását kellett szögletre tolnia Keylor Navasnak. Akárcsak a PSG ellen, megint a belga szélső volt a City legmozgékonyabb, hiperaktív játékosa.

A góltalanság nagyrészt annak köszönhető, hogy a Real Madrid nélkülözni volt kénytelen a sérült Cristiano Ronaldót, a másik gólzsákot, Karim Benzemát pedig a szünetben kellett lecserélnie Zinedine Zidane-nak. Ronaldo idén garancia a Real Madrid számára a BL-sikerekhez, a csapat a góljai 77 százalékát szerezte a csatár közreműködésével (gól/gólpassz). De Benzema mérlege sem rossz, 23 bajnoki találatnál jár, ami egyéni rekordot jelent számára.

Ezzel sok mindent elmondtunk a Manchester City esélyeiről is. A Kun Agüeróval felálló City hazai pályán sem jelentett semmiféle veszélyt a Real kapujára, s egyáltalán nem sikerült igazolnia azt, hogy BL-esélyes csapatként tekintsünk rá. Játékban a Wolfsburg sokkal többet nyújtott a spanyolok ellen, igaz, a madridi visszavágón a kellő masszivitás hiányzott a német csapatból. A ManCity masszív volt, ez azonban Európa topklubjai ellen nem elég, nem véletlen, hogy a tradicionálisan erős csapatok (Bayern, Juventus) ellen a City a közelmúltban nem sokra vitte.

Mindezt lényegében Manuel Pellegrini, a City edzője is elismerte: „Amikor birtokunkban volt a labda, akkor kezdődtek a problémák, nem tudtunk gólt lőni, nem voltunk eléggé kreatívak” – mondta a mérkőzés után, és ez a kulcsmondat. Végig lehet asszisztálni egy meccset azzal, hogy egy csapat semlegesíti az ellenfél játékát, azonban a City kedden nagy esélyt szalasztott el. Egy olyan Real Madridot foghatott volna meg, amelyből hiányzott a két legveszélyesebb labdarúgó, ehhez képest a City gyámoltalanul játszott. Ha pedig csak ennyit tud (úgy tűnik egyébként, hogy ez a helyzet), akkor nehezen nevezhetjük európai topcsapatnak.

Csalódást keltő meccs volt, na, méltatlan egy BL-elődöntőhöz.