Mit ígér a hétvégi párbajtőr VK-viadal?

Érsek Árpád, a rangos pozsonyi férfi verseny főszerve-zője:
Két nappal a kezdés előtt 26 ország 132 párbajtőrözője szerepel a rajtlistán. Számítunk még a kubaiakra is, akik egyelőre végérvényesen nem jelentkeztek. Mint korábban tizenkétszer, ezúttal sem jönnek el a franciák, de sokan mások itt lesznek.

Érsek Árpád, a rangos pozsonyi férfi verseny főszerve-zője:

Két nappal a kezdés előtt 26 ország 132 párbajtőrözője szerepel a rajtlistán. Számítunk még a kubaiakra is, akik egyelőre végérvényesen nem jelentkeztek. Mint korábban tizenkétszer, ezúttal sem jönnek el a franciák, de sokan mások itt lesznek. Az Elán csarnokban az időszerű világranglista első húsz helyezettje közül kilencen lépnek pástra. Köztük az élen álló osztrák Marik, a tavalyi győztes, a svájci Fischer, s ugyancsak szerepel a teljes magyar válogatott, amely az olaszokkal van nagy versenyben az olimpiai részvételért. Csak egyéni viadal lesz, így a csapatversenybe nem lehet VK-pontokat szerezni. Szlovákia 19 párbajtőrözőt indít. Ha négyen-öten felkerülnek a 64-es főtáblára, akkor a szakág válogatott edzőjeként is elégedett leszek. Már az nagy dolog, hogy egy híján húsz vívót küldhetünk a pástra. Ők azért is versengenek, hogy legjobbjuk kiharcolhassa az áprilisi, genti egyéni ötkarikás selejtezőn való részvételt, ott csak egyetlen párbajtőröző képviselheti színeinket. Hétvégi Világ Kupa-versenyünk negyedszer lesz a férfiak csatározása, korábban évekig a világ legjobb női párbajtőrözői jártak Pozsonyba. Szombaton 14 órakor a selejtezőkkel kezdünk, vasárnap 9 órától a 64-es főtábla küzdelmei következnek, s a négyes döntő 14.30-kor lesz. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?