Minden téren bundáznak (?)

Vajon hol köt ki Varga Zoltán?Albert József felvételeFél éve, győri szakítása óta eltűnt. Zavarta a nyilvánosság?

Nem a nyilvánosság, a média zavart. Hangulatkeltés folyt ellenem, ezért tűntem el hosszabb időre.

Gondolom, meccsre nem járt. Mit csinált egyáltalán?

Sokat kínlódtam a sérült vállammal, úszni járok, két-három alkalommal Németországban voltam, és most is oda készülök. Megvan a lakásom, megnézem, mit tehetek, s majd eldöntöm, ott élek-e vagy mégis Magyarországon.

És a meccsek?

Hogy mehettem volna ki, azért, hogy sértegessenek? Újságokban, tévében követem az eseményeket, de a pályákra nem járok.

Már nincsenek edzői ambíciói?

Ez nagyon érdekes, mert éppen itthon jöttem rá, hogy nekem ez a szakmám, én ehhez értek igazán, és mégis itt tapostak el. Hat év alatt rengeteget kínlódtam, s ahol társakat találtam, mint Győrött a quaestoros Tarsoly Csabát, ott működött a dolog. De egyébként ez a közeg nem érdemli meg, hogy teljes szívvel, őszintén dolgozzon neki az ember.

De hát éppen Győrből küldték el legutóbb, tizenegy meccs után.

Igen, csak akkor ezt senki nem hangsúlyozta, hogy én dobtam be a törülközőt.

Miért?

Mert mindenki elállt tőlünk. Tarsoly segített, de csak annyit tehetett. Mielőtt betettem a lábam az ETO-hoz, már támadtak, cikkeket írtak ellenem, és egyáltalán, a sportújságírók hat éve megpróbálják az imidzsemet tönkretenni. Pedig az utánpótlást szívesen csinálnám, de a sajtó segítségével azt is kisajátították azok, akik már romba döntötték a magyar futballt.

Kikre gondol?

Gondoljon mindenki akire akar, nekem nem kellenek újabb ellenségek. Azt láttam és látom, hogy máig bundázás folyik minden téren, és ez nem az én világom. Amíg nincs rend, addig nem élhet tisztán, normálisan az ember.

És Németországban? Ott rend van, mégsem volt edző komoly csapatnál.

Megvolt a rendes megélhetésem egy becsületes világban, és harminc éven át azt tettem, ami nekem tetszett. Egy biztosítónál dolgoztam, kisebb csapatoknál edzősködtem, megbecsültek és szerettek velem dolgozni. Itthon meg rá kellett jönnöm, hogy az én nézeteimmel nincs helyem ebben az országban. Pedig boldogan tértem haza, de hamar ráébredtem, itt mindenről szó van, pénzről, egzisztenciáról, csak a fociban való előrelépés alig néhány ember érdeke.

Meglep, hogy ennyire sötéten látja az országot.

Engem meg az ország lepett meg, a rendszerváltozás után másra számítottam. Szebbre, jobbra, tisztábbra. Erre összeférhetetlennek kiáltottak ki, emberi oldalamról próbáltak lejáratni, úgyhogy sikerült Vargát feketére festeni. Előbb-utóbb még a barátaim is elhitték, hogy rossz ember vagyok.

Nem gondolja, ha lettek volna eredményei a csapatainál, akkor más, szebb lenne a világ?

Hát éppen ez az: az eredmények úgy jöttek, illetve nem jöttek, gyanús meccsek voltak, ellenem dolgoztak. Mozgalmak voltak a hátam mögött. A soproni nulla-négy után az egyik fiatal tartalékjátékosunk mosolyogva gratulált a kapusunknak. Mi ez? Ezért dolgozzak?

Miért járatnák le, amikor valósággal szent tehénnek, legendának számított és számít talán ma is szurkolói körökben?

Az a tábor ma is szent tehénnek tart, tapsol, ha megjelenek, a másik rész, amely köpköd és balhézik, az meg Győrött ki lett rendelve a stadionba. Egy újságíró telefonált például a Vasas-meccs előtt, s azt mondta: ne felejtsetek el kijönni a tüntetésre. Kijöttek, én meg beadtam a lemondásomat a meccs után.

Nem lehet, hogy túlzottan érzékeny?

De, a becsületemre valóban túl érzékeny vagyok. Egy pesti taxis mondta nekem tíz éve, hogy olyan nálunk az élet, mint amikor a sáros vízzel teli palackot felráznak, s amíg a sár le nem ülepedik, minden zavaros. És ebben a zavarosban sokan, túl sokan halásznak. Ki kellene őket tenni, legalább a magyar futballból.

És ön nem hibázott soha?

Néhány napja egy barátom azt mondta: Győrött kompromisszumot kellett volna kötnöm. Azt válaszoltam neki: miben, kivel? Percekig hallgatott, aztán nem tudott mit felelni. És én most sem tudok mást mondani. Talán kilencvenhatban nem kellett volna hazajönnöm. Még mindig jó emlékezetükben tartanának a szurkolók, és nem lett volna annyi konfliktusom.

Néhány csattanását én sem értettem, viszont be kell látnom: a legtöbb eltanácsolt játékos esetében az idő önt igazolta. Talán az ön által a tartalékok közé küldött Tököli Attila vitte valamire, azóta válogatott lett.

Én meg azt mondom, Tökölivel szemben is nekem volt igazam. Neki nem tizennyolc, hanem harmincnyolc gólnál kellene tartania, de nem a Dunaferrben, hanem a Barcelonában. Óriási tehetség, de majd meg kell nézni, mire viszi. Lisztesnek is öt év kínlódás után sikerült egyenesbe kerülnie, de kérdés, Tököli kap-e valahol ennyi bizalmat. És nekem ez nem elég, amire vitte, én maximalista vagyok. És csak akkor lesz megint magyar futball, ha mások is, mármint elsősorban a vezetők közül, azok lesznek.

El tudja még képzelni magát magyar kispadon?

Nem. Kiábrándultam a magyar fociból. Belefáradtam. Gondolom, ennek sokan örülnek. Hát örüljenek, én az idegeimet már nem adom. Vettem a fáradságot, és mertem a dolgokat kimondani, s ha senki nem állt ki mellettem, akkor itt nekem nincs helyem.