„Minden meccsel jobban összekovácsolódtunk”

OROSKY TAMÁS

Harmadik napja tart a bajnoki cím ünneplése, még bírja az iramot?

Természetesen... Ilyesmire lehet erőt találni, mert bajnoki címet nem ünnepelhet az ember minden évben, minden szezonban. Sőt, már az sem szükségszerű, hogy egyáltalán még valamikor összejöjjön. Most maximálisan ki kell ezt élveznünk, bár lassan már véget ér az ünneplés. Nagyon gyorsan elszaladt ez a pár nap. Biztos, hogy gyönyörű emlékeink maradnak róluk.

A legintenzívebben valószínűleg a döntő hetedik meccse utáni pillanatokat élték meg. Mit érzett az utolsó dudaszókor, amikor csapattársai a pályára rohantak?

Ezekre az élményekre nagyon sokáig emlékezni fogok. Most is előttem vannak az események, mintha még most is fél lábbal ott állnék a privigyei csarnok pályáján. Az érzés leírhatatlan volt, amit csak erősített az, hogy 3000 ember előtt nyertünk a bányászvárosban, akik mind fehér pólóban voltak, felkészülve az ünneplésre. Olyan érzésem volt, hogy szabályosan elloptuk tőlük a győzelmet, ez egészen fantasztikus volt. Nagyon kevés ember bízott bennünk, egész Szlovákia arra számított, hogy a privigyeiek lesznek a bajnokok, de szerencsére nem így történt.

Ön egyszer már nyert bajnokságot, az Opava csapatával feljutott a cseh élvonalba. Össze lehet hasonlítani a két elsőséget?

Az teljesen más helyzet volt. Opava szintén együtt élt a kosárlabdával, még a sportcsarnokuk is hasonló, mint a komáromi, 1400–1500 ember buzdított a feljutásról döntő mérkőzésen. Ott is hatalmas volt a hangulat, és nagyon nagy eufóriát éltünk át az I. ligába jutással, de nem tudom, lehet-e egyenlőségjelet tenni e közé és egy extraligás elsőség közé, ez utóbbi mégis magasabb szint, biztos, hogy többet ér.

Komáromban most már mindenki megtanulhatta a neveiket, felismerik a városban a kosarasokat az utcán is, volt, hogy megállították mondjuk egy üzletben?

A város nem olyan nagy, az ember pedig nincs mindig otthon, vásárolnia kell. És mivel egy csomó néző jár a kosárlabdára, teljesen átlagos dolognak számít, hogy civilben is összefutunk a drukkerekkel, már nagyon sok ismerősünk van. Egészen családias volt a viszony köztünk.

A szezonban számtalanszor bizonyították, hogy az a bizonyos csapatszellem nem csak üres frázis. Mennyire köszönhető a véletlennek, hogy emberileg ennyire jól összeillettek? Vagy kellett ezt azért kicsit irányítani csapatkapitányként?

Ez nehéz kérdés. Nem tudom, hogy az idény elején Paulík úr már eleve ezzel a céllal rakta-e össze a csapatot, vagy csak véletlenül alakult így. Lehet, hogy olyan játékosokat keresett, akikkel emberileg sincs gond, és erre helyezte a hangsúlyt. Mi a szezon folyamán olyan baráti atmoszférát teremtettünk a csapaton belül, ami szinte elképzelhetetlen egy profi csapatnál, és ez a pályán is meglátszott. Fontos volt, hogy ha nagyon sokszor vesztésre is álltunk a meccseken, és úgy nézett ki, hogy kikapunk, volt erőnk fordítani. Nagyon sokat jelentett, hogy a felkészülés alatt magyar csapatokkal játszhattunk, nagyon jó iskola volt számunkra. Minden egyes meccsel egyre jobban és jobban összekovácsolódtunk, és az egész a döntőben csúcsosodott ki, nem hagytuk, hogy bármi megbontsa az egységünket. Itt-ott elúszott egy-egy meccs, de a teljesítményünk egész évben stabil volt.

Volt azért valamilyen kulcsmomentum a szezonban, amikor azt mondta magában, valami nagyon szép eredményt is elérhetnek?

Fú, jócskán gondolkodnom kellene... Nem tudom, hogy valamit annak nevezhetek-e.

Akkor egy könnyebb kérdés: az utóbbi négy évből hármat Komáromban töltött. Ragadt már önre valami a magyar nyelvből?

Csak a köszönéseket ismerem, esetleg néhány enyhébb káromkodást, de bevallom, nem nagyon igyekeztem ezen a téren. Még talán néhány számot tudok, de mondatba nem tudnám foglalni.

És jövőre lesz alkalma ezen változtatni, azaz az MBK Rieker Com-Thermnél folytatja pályafutását?

Meglátjuk, nem kizárt. Teljesen nyitott a kérdés, a következő napokban vagy hetekben eldőlhet a dolog.