A birkózó Ligeti Dániel kiesett

Ligeti Dániel

Legyőzője nem jutott döntőbe, így a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Ligeti Dániel pénteken kiesett a párizsi olimpián.

A londoni és riói után harmadik olimpiáján résztvevő szombathelyi nehézsúlyú előbb technikai tussal legyőzte az Afrika-bajnoki ezüstérmes nigériai Ashton Adeyemi Mutuwát, a negyeddöntőben azonban 8–0-ra kikapott a riói aranyérmes, tízszeres Európa- és háromszoros világbajnok Taha Akgültől, így már csak a vigaszági folytatásban bízhatott.

Ehhez arra lett volna szüksége, hogy az esti elődöntőben a török klasszis legyőzze az irániak vb-címvédőjét, Amir Hosszein Zarét, ám – ahogy a tavalyi vb-n, úgy ezúttal is – utóbbi nyerte a két kiváló szabadfogású csatáját, ami Ligeti versenyének végét jelentette.

Mindez azt jelenti, hogy szombaton két magyar, a világbajnok Muszukajev Iszmail (szabadfogás 65 kg), valamint a kétszeres Eb-harmadik Nagy Bernadett (76 kg) képviseli a magyar színeket a Mars-mező Arénában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?