<p>A 17 éves Milák Kristóf újabb junior világcsúccsal, egyben országos rekorddal a harmadik, Cseh László pedig a hatodik idővel jutott döntőbe 100 méter pillangón pénteken a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.</p>
Milák és Cseh is döntősök 100 méter pillangón
Budapest |
A két magyar közül elsőként a szám olimpiai ezüstérmese, a legutóbbi két világbajnokságon, Barcelonában, majd Kazanyban is második Cseh állt rajtkőre, többek között az ötkarikás címvédő szingapúri Joseph Schooling, illetve a dél-afrikai, 200-on győztes Chad Le Clos társaságában. A magyar versenyző nagyon rosszul rajtolt - mindenkinél több mint egy tizeddel lassabb volt -, így csak nyolcadiknak fordult, azonban végül egy elképesztő hajrával, 51.16-os idővel másodiknak jött be. Ez mindössze két századdal rosszabb (51.14), mint amivel Rióban Le Clos-val és Michael Phelpsszel hármas holtversenyben ezüstöt nyert. Ezt követően Milák érkezett, aki délelőtt 51.23-as új egyéni rekorddal, egyben junior világcsúccsal tette le a névjegyét: veterán honfitársához hasonlóan ő sem kezdett túl jól, de aztán óriási tempót diktálva harmadiknak fordult, majd az amerikai Caeleb Remel Dresselre tapadva elképesztő, 50.77-es idővel csapott a célba. Ezzel megdöntötte Cseh László országos csúcsát, a tavalyi londoni Európa-bajnokságon felállított 50.86-os időt. A szám döntőjét szombaton rendezik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 10.06.
Milák Kristóf még az ősszel megnevezheti új edzőjét
2024. 08.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.