Tudtuk, hogy nagyon szívós és jó erőnlétű csapattal rendelkeznek a lettek, akik már hetek óta nagyon komolyan készülnek a csehországi világbajnokságra, ahol meglepetést szeretnének okozni. Ezt bizonyítja az is, hogy Curt Lindström személyében valódi profi edzőt szer-ződtettek.
Miért lett döntetlen a lettek elleni visszavágó?
Tudtuk, hogy nagyon szívós és jó erőnlétű csapattal rendelkeznek a lettek, akik már hetek óta nagyon komolyan készülnek a csehországi világbajnokságra, ahol meglepetést szeretnének okozni. Ezt bizonyítja az is, hogy Curt Lindström személyében valódi profi edzőt szer-ződtettek. A szerdai meccsen hibátlanul védekeztünk, Lašák kapus is mindent hárított. Határozottabbak voltunk a kapu előtt, lőttünk két gólt, s megérdemelten nyertünk. Másnap már sokkal bátrabban hokiztak a házigazdák, vezetést szereztünk ugyan, ám a második harmadban egy kicsit elméláztunk, és fordítottak a lettek. Szerencsére az utolsó játékrészben ledolgoztuk kétgólos hátrányunkat. A látottak alapján elégedett vagyok a döntetlennel. Örülök, hogy a hatodik vb-előkészületi meccsen is megőriztük veretlenségünket.
Pontosan egy hét múlva kezdődik a világbajnokság, mi vár a játékosokra a felkészülés hajrájával?
A hétvégi rövid pihenő után Pozsonyban edzőtáborozunk, szerdán pedig a svájciak ellen mérkőzünk, majd irány Ostrava! (zsi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.