Miért búcsúztak a IV. ligától az éberhardiak?

Éberhard |

<p>Vasárnap Vištukban nyertek 3:0-ra, és boldogok lehetnek, hiszen megvan az első győzelmük a bajnokságban. Csakhogy ezt a meccset már a pozsony vidéki V. ligában játszották az éberhardiak, nem egy osztállyal feljebb, ahol korábban szerepeltek.</p>

„Nem neheztelünk senkire, hiszen a IV. ligában a tizenharmadik helyen végeztünk, s ez egyáltalán nem garantálta, hogy a következő bajnokságban is biztos helyünk lesz a tizennégy tagú mezőnyben – indul ki valós helyzetükből Berner László, a főváros közelében fekvő település fociklubjának titkára. – Magunk is tehetünk róla, tavasszal nem volt gólvágónk, s úgy végeztünk, ahogy végeztünk. Semmi gondunk nincs ezzel, hiszen a csapat együtt maradt, és vasárnap is igazolta, hogy tud focizni. Ha így folytatjuk, visszakerülhetünk a IV. ligába.”

A két idény között, a nyári hetekben azonban olyan történt, aminek akarva-akaratlanul is részeseivé váltak. Ez is jelzi, nem mindig az marad nyeregben, akinek ott lenne a helye. A történet azzal kezdődött, hogy július 22-ig kellett leadni a nevezéseket a IV. ligába. A versenyszabályzat egyértelműen kimondta, hogy csak annak a csapatnak van helye a mezőnyben, amelyik utánpótlás együttest is benevez a bajnokságba. Aki nem teljesíti ezt a feltételt, azt nem sorolják az indulók közé. Éberhardon ez nem gond, hiszen négy utánpótláscsapatuk is van. A pozsonyi Danubiának viszont nincsen, így a sporttechnikai bizottság kizárta a fővárosi alakulatot. Ezt a nézetet vallotta a végrehajtó bizottság is, így az éberhardiak maradhattak volna a IV. ligában. Megjelentették ezt a pozsonyi szövetség közleményében is. A történet azonban nem ért véget, mert a Danubia papíron mégiscsak szerzett utánpótlás csapatot, és megfellebbezte a kizárást. A fellebbviteli bizottság nekik adott igazat, és rendkívüli ülésre hívta össze a tanácsot.

Időközben azonban a PŠC Pezinok ugyan bejelentkezett a régióbajnokságba, de az utolsó pillanatban visszalépett, s emiatt legalább két osztállyal lejjebb nevezhetett csak be a pontvadászatba. Az éberhadiak pechjére éppen a IV. ligában landolt. Ekkor azonban jött egy mentesítő ötlet valahonnan, s a végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy két 15 tagú mezőnye lesz a pozsony vidéki IV. ligának: az A csoport az éberhardiakkal, a B a Dubovával, utóbbi csapat még osztályozót is játszott, csakhogy feljebb léphessen. De nem léphetett, mert a legmagasabb szintű testület, a tanács elvetette a mezőny tizenöt tagúra emelését. Döntésével kimondta: nincs kivétel, marad a két 14 tagú IV. liga.

„Nem a foci javára döntöttek – tér vissza a határozatra az éberhardi klubtitkár, miközben minden zúgolódás nélkül elfogadja a testület végső álláspontját, de a saját véleményét is hozzáteszi. – Aki a IV. ligában akar futballozni, az neveljen magának utánpótlást is. Mert ez az elvárás. Akik csak vasárnapra jönnek össze, s kedvtelésből lejátszanak egy-egy bajnokit, azok meg szerepeljenek lejjebb, az ennek megfelelő osztályban. Nekik nem kell a fiatalok nevelésével foglalkozniuk.”

Erről is szólt ez a két idény között lejátszódott történet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?