Michelisz: „Nincs csapatsorrend”

A szezon elején még nem sejtette, hogy a Slovakia Ringen is lesz verseny. Örül a változásnak?

Nagyon. Számomra ez olyan, mint egy második hazai verseny. Elsősorban a sok magyar szurkoló és a remek hangulat miatt, emellett nagyon szeretem a pályát is. A vonalvezetése fekszik az én stílusomnak, úgyhogy amikor meghallottam a hírt, hogy itt versenyzünk, nagyon örültem neki.

Hogy van a csuklója, amelyik az előző versenyhétvégén, a portugáliai Vila Realban egy tömegbalesetben kificamodott?

Már jobban. Még mindig nem százszázalékos, de míg a portugál versenypálya ilyen szempontból a legmegterhelőbb volt, addig a Slovakia Ring sima aszfaltján szerintem így is tudok úgy versenyezni, hogy a csuklóm ne befolyásoljon. Arra kell figyelnem, hogy ha balesetbe keveredek, ne ránduljon meg még egyszer.

Tudta pihentetni az elmúlt időszakban a sérült kezét?

Nehezen. Próbáltam sokat otthon lenni, s mivel idén született meg a második kislányom, nyilván nem bírtam ki, hogy ne emelgessem. Próbáltam jól felkészülni, voltam két napot tesztelni, ott is igyekeztem felmérni, milyen állapotban lehet a csuklóm, és nagyon pozitív tapasztalataim voltak.

Könnyen túl tud lépni a fizikai kényelmetlenségeken?

Az ember mindig azt hiszi, hogy le tudja küzdeni fájdalmat, s amikor benne van a szituációban, már csak próbál átlendülni a holtponton. Portugáliában az volt a fejemben, nem engedhetem meg magamnak, hogy egy ilyen sérülés miatt ne vegyek részt a versenyen. Ez olyan mértékű pontlemaradást eredményezett volna, hogy elúsztak volna az év végi bajnoki címmel kapcsolatos esélyek is. Tudtam, hogy fájni fog, tudtam, hogy ki kell bírnom, és szerencsére sikerült.

A túraautó-világbajnokság, a WTCC tavaly megszűnt, idén a Világkupában, a WTCR-ben versenyeznek. Most, hogy már túl vannak a szezon felén, hogyan értékeli a változásokat, szabálymódosításokat? Előny vagy hátrány, hogy egy versenyhétvégén már nem kettő, hanem három futam van?

Nekem nagyon tetszik az új formátum. A túraautó-Világkupa minőségileg jobb bajnokság, mint a WTCC volt. Annak, hogy három verseny van, van jó és rossz oldala is. Nagyon kevés az idő például a telemetria elemzésére, ha nem jó beállítással kezdtük a hétvégét, akkor a sűrű időbeosztás miatt nincs idő nagy változtatásokat végrehajtani az autón. Ez nem könnyíti meg a dolgunkat. Eddig azt tapasztaltam, hogy a 99% a célravezető stratégia. Kicsit konzervatívabbnak lenni a futamok alatt, a biztos pontszerzésre menni, és az autó beállításánál is vezethető kompromisszumot találni – szerintem az egész szezon alatt ez lesz a legkifizetődőbb stratégia.

Mennyire elégedett eddig a szezonnal? Jelenleg az összetett pontverseny 6. helyén áll, 47 ponttal lemaradva az éllovas Yvan Muller mögött.

Elégedett vagyok. Voltam sokszor a dobogón, az autónk nagyon jó. Most kezdődik a szezon második fele. Emlékszem, tavaly ilyenkor ennél nagyobb volt a lemaradásom, kicsit már le is mondtam a bajnoki címről, ahhoz képest pedig két versenyhétvégével később már ott voltam az első hely környékén. Ebben a bajnokságban pedig főleg minden nagyon gyorsan történik. Jelenleg teljesen mindegy, hányadik vagyok a pontversenyben, a célom mindig az, hogy a következő versenyhétvégén önerőből akár az első helyig tudjam verekedni magam, és ez most bőven így van. (Egy versenyhétvégén három első hellyel 82 pontot lehet szerezni – a szerk. megj.)

A tavalyi szezon utolsó versenyhétvégéje előtt reális esélye volt a világbajnoki címre, ám egy technikai hiba miatt mégsem tudta megnyerni a sorozatot. Mennyi ideig tartott ezt megemészteni?

Sokáig. Életem legnehezebb időszaka volt a katari szezonzáró utáni három hét. Azt éreztem, hogy meg fogom nyerni: nagyon jól alakultak a szabadedzések, láttam, hogy a nyers köridőket illetően fő vetélytársam, Ted Björk előtt vagyok. Szörnyű volt megélni, hogy ezt nem tudtam eredményre váltani.

A szezon után viszonylag hosszú ideig az sem volt tisztázott, mi lesz tovább, hol folytatja. Valószínűleg ez sem tett jót a lelkivilágának…

Annyira csalódott voltam Katar után, hogy nem azzal foglalkoztam, hogy mielőbb visszatérjek a versenypályára. Eddigi pályafutásom minden éve úgy telt, hogy számoltam vele, lehet, hogy ez lesz az utolsó. Természetesen, ha az ember már eljut egy olyan szintre, hogy gyári versenyző, mint én a Hondánál voltam, akkor a nehézséget inkább az okozza, hogy olyan környezetet találjon magának, ami előrelépési lehetőséget teremt. Nagyon örülök neki, hogy a Hyundai Motorsportnál és a BRC csapatnál megtaláltam ezt a közeget.

Miben inspiráló a Hyundai?

Elsősorban abban, hogy más. Más közeg, más autó, más mérnökök, új gondolkodásmód, új vezetési stílus. Számomra az új dolgok nagyon inspirálóak, azt érzem, hogy tudok fejlődni, tanulni, csiszolni magamon.

Tudná konkretizálni, miben fejlődött leginkább?

Most még túl kevés idő telt el ehhez. Általában néhány évre visszatekintve tudja az ember meghatározni azokat a dolgokat, amelyekben fejlődött. Azt érzem, hogy sok olyan pályán kívüli dolog van, amiben tanulni lehet: a mérnökökkel való kommunikáció, vagy hogy egy ilyen erős és karakteres csapattárs mellett, mint Gabriele Tarquini az ember érvényesíteni tudja a saját akaratát. Ez mind-mind olyasmi, amire egy bajnoknak szüksége van. Persze emellett az is kell, hogy jól vezessen a pályán.

Milyen a viszonya Tarquinivel?

Nagyon jó. Ha mind tudjuk közegen belül, hogy nagyjából ezek a játékszabályok, és mind átláthatóan kommunikálunk egymással, akkor hiába van ott az az érdekellentét, hogy csapattársak vagyunk, de harcolunk egymással. Tiszteljük egymást, és a csapatért küzdünk, így ha adódnak is nehézségek, mindig érezzük, hogy egy csónakban evezünk.

Van csapatsorrend?

Nincs. Ha lett volna, akkor számomra nem lett volna alternatíva, hogy itt versenyezzek. Nem zárom ki a lehetőségét, hogy ha úgy állna a pontverseny, hogy neki van esélye a bajnoki címre, nekem meg nincs, vagy akár fordítva, akkor születhet olyan stratégia, hogy segítsük egymást, de egyelőre annyira közel vagyunk egymáshoz, hogy erről nincs szó.