Messiék könnyebb mérkőzésre számítottak

messi

Lionel Messi, az argentin labdarúgó-válogatott csapatkapitánya biztos volt abban, hogy a csoportkör harmadik fordulójában legyőzik kedden Nigériát, és bejutnak a világbajnokság nyolcaddöntőjébe.

Messi - aki a 2-1-re megnyert csoportmérkőzés első találatát szerezte - elmondta: úgy készültek a találkozóra, hogy "Isten segítségével" számukra minden kedvezően alakul majd. Arra azonban nem számítottak, hogy ennyire nehezen jön majd össze a siker. Az afrikai rivális az 51. percben egyenlített, Messi szerint az argentinok ettől "idegessé" váltak.

"Úgy éreztük, hogy nagyon gyorsan múlnak a percek, ezért elkezdtünk még intenzívebben támadni, aminek a végén meglett az eredménye" - közölte az ötszörös aranylabdás támadó. Marcos Rojo a 86. percben lőtte be a győzelmet, valamint a továbbjutást jelentő argentin találatot.

Jorge Sampaoli szövetségi kapitány elárulta: sok gólhelyzetet teremtettek, de a győzelem kulcsa játékosainak a bátorsága volt, ami továbbjutást ért számukra. A franciák elleni nyolcaddöntőről úgy vélekedett, hogy csapatának az eddigieknél sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt kell nyújtania. Messi a következő ellenfélről azt mondta: nagyon jól ismeri a franciák védőit és támadóit is, és tudja, mit kell tenniük.

A szupersztár - aki vasárnap ünnepelte a 31. születésnapját - hozzátette, hogy "rendkívül fájdalmas" lett volna számára a csoportkör utáni búcsú, míg Sampaoli védelmébe vette az együttes kulcsemberét, akit az első két fordulóban nyújtott visszafogott teljesítménye miatt sok kritika ért. 

"Minden alkalommal képes megmutatni, hogy fantasztikus játékos, mindenkinél jobb. De neki is szüksége van a csapattársai segítségére, akkor tudja kihozni magából a maximumot" - mondta a kapitány.

Gernot Rohr, a nigériaiak szakvezetője csalódásként élte meg a kiesést, mert szerinte csapata mindent elkövetett a továbbjutásért, és a második félidőben nagyszerűen játszott. 

"Mindössze néhány perc hiányzott a továbbjutáshoz, de az ilyen mérkőzések erősítik meg egy csapat tartását" - nyilatkozta a német tréner. Hozzátette, a nagyszerű dél-amerikai játékosok óriási nyomás alá helyezték őket, világbajnoki színvonalon teljesítettek, amire most még nem voltak felkészülve. "Egy kis szerencsére is szükségünk lett volna, amiből ezúttal nem jutott nekünk" - árulta el a szakember. Rohr emlékeztetett arra, hogy Nigériának nagyon fiatal csapata van, melynek nincs sok tapasztalata, de szerinte négy év múlva, a következő vb-re már ütőképes együttessé válik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?