Barcelona. Közös megegyezéssel szerződést bontott Louis van Gaal vezetőedző és az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetősége. A holland szakembernek a gyenge bajnoki szereplés miatt kell távoznia.
A katalán klub 12.
Menesztették van Gaalt
A katalán klub 12. a tabellán, hátránya az éllovas Real Sociedaddal szemben 20 pont, és csak három ponttal szerzett többet, mint a jelenlegi legjobb kieső, az Espanyol.
A sikertelenség miatt az utóbbi hetekben folyamatos támadások érték van Gaalt, s egyre többen követelték a menesztését és most már az elnökség sem állt ki mellette.
Louis van Gaal a klub érdekeire hivatkozva nyújtotta be lemondását, miután alaposan elemezte a kialakult helyzetet Joan Gaspart elnökkel.
– Arra a megállapításra jutottunk, hogy a válás lesz a legmegfelelőbb. Sajnos a körülmények jobban befolyásolták a játékosokat, mint én. Ezért változtattam meg korábbi elhatározásomat, nem akarom tönkre tenni az együttest – mondta az 51 esztendős tréner.
A legfrissebb hírek szerint az a Carles Rexach lehet az új szekvezető, aki tavaly májusig éppen van Gaal elődje volt, miután 2001. április 23-án váltotta Lorenzo Serra Ferrert.
Rexach jelenleg a klub sportigazgatója, és Gaspart úgy nyilatkozott: neki kell eldönteni, ki legyen a távozó edző utódja.
– Ha úgy véli, hogy amíg nincs megfelelő személy a láthatáron, addig leül a kispadra, akkor ideiglenesen végezheti ő is a munkát. A lényeg, hogy gyorsan kerüljünk ki a hullámvölgyből – hangsúlyozta az elnök.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.