Melzer és Troicki is jön

<p>November első hetében kerül sor Pozsonyban a legnagyobb szlovákiai férfitenisztornára, a 85 ezer euró összdíjazású Slovak Openre. Lukáš Lacko és Gombos Norbert mellett Martin Kližan is ott lehet a mezőnyben.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

A Slovak Opennek ez a 15. kiírása, s a viadal története során olyan játékosok léptek pályára a pozsonyi Nemzeti Teniszközpontban, mint Novak Djokovics, Juan Martín del Potro vagy Dominik Hrbatý (aki a világ aktuális 12. számú játékosaként szerepelt Pozsonyban, ez azóta is rekord).

„Nagyon kedvező időpontban van a tornánk, ezen a héten a miénk a legrangosabb viadal Európában. A pozsonyi torna nemzetközi szempontból is jelentős, néhány éve elnyerte az év legjobb challengere díjat. Persze más is pályázik a vonzó időpontra, ezért is kellett megemelnünk idén 21 ezer euróval az összdíjazást” – mondta Igor Moška, a Szlovák Teniszszövetség főtitkára, a viadal igazgatója.

Idén a világranglista 71. helyén álló cseh Jiří Veselý a legmagasabban jegyzett játékos, de a mezőnyben szerepel a korábbi top 20-as szerb Viktor Troicki és az osztrák Jürgen Melzer is. A szervezők két szabadkártyát a világranglistán 31. helyen álló cseh Lukáš Rosolnak (aki 2013-ban megnyerte a tornát) és a legjobb hazai teniszezőnek, Martin Kližannak tartanak fenn, aki a 37. a világranglistán. (A challengertornákon a világranglista 11– 50. helyén jegyzett játékosok csak szabadkártyával indulhatnak.)

Láthatják a nézők a szlovák Davis-kupa-csapat többi tagját is, Lukáš Lackót, Gombos Norbertet és szabadkártyásként ifj. Miloš Mečířt is.

„A pozsonyi torna a kedvencem, már alig várom” – nyilatkozta Gombos, aki a héten lejátszotta első mérkőzését egy ATP-torna főtábláján. A bécsi viadal első fordulójában ugyan három játszmában, 3:6, 6:4, 6:3-ra kikapott Jürgen Melzertől, de nem vallott szégyent. „Több ATP-torna selejtezőjében elindultam, de a döntőben mindig kikaptam. Most is így volt Bécsben, ahol a barátomtól, Miloš Mečířtől szenvedtem vereséget a selejtező fináléjában. Szomorúan ültem az öltözőben, amikor a barátnőmtől megtudtam, hogy lucky loserként mégis ott lehetek a főtáblán. Nagyon örültem, rengeteg tapasztalatot szereztem a Melzer elleni meccsen. Ha higgadtabb vagyok, meg is nyerhettem volna, de így sem vagyok elégedetlen” – mondta Gombos, aki idén még négy tornán indul, és célja annyi pontot gyűjteni, hogy főtáblás lehessen az Australian Openen. Ehhez nagyjából 150 pont kellene, egy sikeres pozsonyi szerepléssel a 24 éves teniszező közelebb kerülhet a céljához. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?