Megtört a hazai pálya varázsa

Pályaválasztóként elszenved-te első idei vereségét a play-offban a komáromi férfi-kosárlabdacsapat. Az Eurovia SBL döntőjének második meccsén 66:64-re alulmaradt az Interrel szemben.

A komáromi sportcsarnok a rájátszásban a lévaiak és a kassaiak elleni derbiken is bevehetetlen erőd volt. A fantasztikus szurkolás pluszerőt adott Tomicéknak, az Inter ellen azonban ez is kevésnek bizonyult.

Pedig amikor a csapatok bemutatásánál a komáromi drukkerek – eddigi szokásuktól eltérően – állva tombolták végig a hazai gárda névsorolvasását, a korábban négy évet az MBK Rieker Com-therm színeiben töltött és interesként is külön megtapsolt Marek Kozlík hitetlenkedő arcáról azt lehetett leolvasni: sok mindent megélt ő itt komáromiként, de ez a hangulat minden képzeletet felülmúl.

Az első félidőben a hazaiak játéka is megfelelt a legmagasabb kritériumoknak. A Duna-partiak gyorsabbak, harciasabbak voltak, Wayne Langston elképesztő első negyedet produkált, Boban Tomicra pedig ismételten lehetett számítani szorult helyzetekben. Bár a kimaradt hárompontosok szokatlanul magas száma már ekkor is feltűnő volt, a szűk tízpontos előny (21:12, 37:28) stabilizálódni látszott.

„A második félidő elején négy egyértelmű ziccert hagytunk ki, teljesen zavartalanul dobhattunk kosárra. Ha ezek bementek volna, továbbra is nagyjából tíz pont távolságra tartottuk volna magunktól az Intert” – mondta lapunknak a meccs után a végül kulcsfontosságúvá vált szakaszról Richard Ďuriš, a komáromiak vezetőedzője. Az Inter szép lassan felzárkózott, a 28. percben – a meccsen először – átvette a vezetést (44:45).

Ekkortól kezdve legfeljebb négy pont volt a legnagyobb különbség a csapatok között. A hatalmas küzdelmet és minden egyes kiizzadt kosár hatalmas jelentőségét jól tükrözte, hogy az edzők a rivális 3-4 (!) pontos „szériáinál” már időt kértek.

A véghajrához hárompontos Inter-előnnyel érkeztek el a csapatok (63:66). A komáromiaknak hat másodpercük maradt az egyenlítésre, de Tomicot faultolták. A hazaiak szlovén irányítójának így 1 másodperccel a vége előtt előbb értékesítenie kellett az első hatosát (amit olyan könnyedséggel tett, mintha edzésen gyakorolna, és a füle mellett nem is a ritmustalanul doboló pozsonyi drukkerek próbálnák megzavarni), majd a másodikat úgy kellett elhibáznia, hogy a lepattanóból legyen esélye társainak a labda bepöccintésére (újabb elismerésünk a végrehajtásért). A pöccintés meg is volt, kosár viszont nem született belőle, így az Inter 66:64-re győzött.

„Tudjuk, milyen nehezek ezek a meccsek, és most kijött, hogy benne van a lábunkban az Alpok–Adria-kupa két döntője. A játékosoknak nem lehet a szemére vetni, hogy nem küzdöttek volna eléggé, talán néhányuknál még hiányoznak a tapasztalatok egy döntős sorozatból” – értékelt Ďuriš. Tény, Langston, Tomic és Halada ezúttal is hozta magát, Vidónak és Djordjevicsnek viszont kevésbé ment, és a kispad (Kuffa, Cobb, Bojanovský) sem tudott sokat hozzátenni a játékhoz. A másik oldalon ismét kiemelkedett Rado Rančík, aki majdnem a teljes negyedik negyedet végig tudta játszani négy személyi hibával, és Mrviš is (akit a pozsonyi, középsőujj-felmutatós akciója után „kitüntetett figyelemmel kísértek” a komáromi szurkolók) fontos pillanatokban szerzett pontokat.

A négy győzelemig tartó sorozatban az Inter 2:0-s vezetéssel várhatja a szombati, harmadik mérkőzést a fővárosban. „Most már nincs tér pánikra vagy stresszre, mindenkinek ott kell hagynia a szívét a pályán. A sorozat még bárhogy alakulhat, hisz az első meccsen három pont, most pedig egyetlen kosár döntött a pozsonyiak javára – tette hozzá Ďuriš. – Bízom benne, hogy újra beindulnak a hárompontosaink, mert ezúttal csak öt triplát szereztünk a 28 kísérletből, miközben nekünk a győzelemhez általában legalább tíz kell.”