Pozsony. A labdarúgó Szuperliga 23. fordulójának mérkőzései közül kiemelkedik az Inter-Petržalka pozsonyi rangadó. Tavasszal egyik csapat sem remekel, a bajnok négy összecsapás közül hármat elvesztett, míg az Artmedia zsinórban négy döntetlent könyvelhetett el.
Megszakad a sorozat?
Nehéz 90 perc vár az Interre (sötét nadrágban) a Petržalka elleni szuperligás labdarúgó-mérkőzésenTASR-felvétel Az idei pontvadászatban eddig kétszer találkoztak, mindkét alkalommal remivel zárult a derbi (0:0, 2:2). Mély hullámvölgyben van az Inter, ezt bizonyítja, hogy hazai pályán a Ružomberoktól és Púchovtól is vereséget szenvedett. Hét közben összeült a válságstáb, sokan azt hitték, hogy a vezérkar meneszti Jozef Bubenko vezetőedzőt. Nem így történt, a tréner egyelőre maradt. Czinege felépült, s valószínűleg pályára lép, viszont Gerich megbetegedett, s kihagyja a derbit. A tegnapi gyakorlást követően edzőtáborba vonultak a sárga-feketék, csupán röviddel a meccs előtt érkeznek a pasienkyi stadionba.
„Küzdelmes kilencven percre van kilátás, hiszen a ligetiek keményen, agresszívan futballoznak. Alaposan feltérképeztük őket, tudjuk, mire számíthatunk. Legfőbb ideje, hogy megszakadjon hazai kudarcsorozatunk, nem titkoljuk, célunk egyértelműen a győzelem“ – mondta Pavel Poluch, az Inter csapatvezetője.
Lényegesen sikeresebb szereplésre számítottak az Artmedia háza táján, a megszerezhető 12 pontból csak négyet gyűjtöttek be. Dušan Galis szakvezető a trencséni katonákkal vívott mérkőzés után kijelentette, védencei most már különösebb lelki teher nélkül játszhatnak, mert a listavezető zsolnaiak alaposan elhúztak többiektől. „A nagy akarás görcsössé tette játékunkat, ennek tudható be a sok hiba is. A címvédő ellen javítani akarunk, elég volt a döntetlenekből, meggyőződésem, hogy mi nyerjük a rangadót“-jelentette ki magabiztosan a ligetiek mestere.
Borbély Balázs már több mint egy hónapja harcképtelen, csak a lelátóról figyelheti társait. „Sajnos, csipőcsontsérülésem rendkívül lassan javul, egyelőre még nem terhelhetem a lábam. Pedig, de jó lenne már pályára lépni, s a csapat hasznára lenni. Biztosra veszem, hogy legalább az egyik pontot megszerezzük.“
Az egyre jobban belelendülő Slovan Kassán vendégszerepel. A papírforma az égszínkékek mellett szól, annál inkább, mert kiderült, hogy a keleti klub új mecénásai sem túl bőkezűek. Ha hamarosan nem rendezik az egyesület 15 millió koronás tartozását, csődeljárás indul az 1. FC ellen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.