Megkezdődött a műkorcsolya Grand Prix-szezon

Jeffrey Buttle, a címvédő szeptemberben jött rá, nem akar tovább versenyezni, a 2005-ben és 2006-ban vb-győztes Stephane Lambiel egy héttel a versenyszezon előtt jelentette be kényszerű visszavonulását.

„Tudod mit, anyu?”
A kanadai Jeffrey Buttle hosszú éveken át úgy élt a nézők tudatában, mint egy azon sok korcsolyázó közül, akik képtelenek két hibátlan programot futni egymás után. Buttle ugyan bronzérmes lett a torinói olimpián, de még ott is hibázott a rövidprogramban és a kűrben is. Így amikor az idei göteborgi világbajnokságon futott egy jó rövidprogramot, sokan csak legyintettek: „A kűrt úgyis elrontja…”

Csakhogy Buttle nem rontotta el. Mi több, Buttle megnyerte a világbajnokságot. Hiába csapkodta a korlátot Brian Joubert, hogy kanadai ellenfele nem ugrott négyfordulatost, az új pontozási rendszerben ez már nem feltétele a sikernek. A vb-cím után Buttle-t máris a 2010-es vancouveri olimpia egyik esélyeseként emlegették, csakhogy Buttle másképp gondolta.
„Tudod mit, anyu? – telefonált haza az edzőtáborból édesanyjának. – Én ezt már nem akarom tovább csinálni.”
„Nem akarsz korcsolyázni?” – kérdezte a meglepődött Mrs. Buttle.
„Korcsolyázni akarok, de versenyezni már nem” – mondta a fia, s ezzel Jeffrey Buttle versenyzői pályafutásának vége lett.

Az olimpia fontos, de…
A hazájában rendezendő olimpia előtt sokan furcsállották a döntését. „A vancouveri olimpia fontos nekem, de az, hogy megnyerjem, nem” – fogalmazta át a „nem a győzelem, hanem a részvétel”- szlogent Buttle, édesanyja pedig mélyebb bepillantást is engedett fia indokaiba: „Mindent a korcsolyának rendelt alá. Megszállottja volt a helyes életmódnak. Minden nap ugyanabban az időben kelt, és ugyanakkor feküdt. Szilveszter éjszakáján sem maradt fent tizenegynél tovább. Minden nap ugyanazt ette. Hát normális így élni 25 évesen?” Buttle elmondta, úgy érzi, mindent elért: „Boldog és elégedett vagyok mindazzal, amit eddig elértem, s már nem nagyon tudnék mit hozzátenni. Megtiszteltetés volt számomra Kanadát képviselni, örökre hálás leszek az edzőimnek és a szurkolóimnak.”

„…döntő változások…”
Ha Stephane Lambiel sajtótájékoztatót hív össze, abból nem sülhet ki jó. A svájci műkorcsolyázó nem új reklámszerződésekről vagy készülő show-műsorokról szokott ilyenkor beszélni, a 2007-es varsói Eb előtt például azt jelentette be, motiváció hiányában visszalép (aminek hallatán az edzője is majdnem beesett az asztal alá, mert még ő is abban a hitben élt, védence az Eb-esélyeit fogja taglalni). A legutóbbi sajtótájékoztatóját úgy hirdette meg, hogy ott „döntő változásokról fog beszámolni”, és bármennyire is próbáltak reménykedni a rajongói, hogy kedvencük csak átáll jégtáncra, nem ez történt. „Mindent átgondoltam, mindent mérlegeltem. Sajnos, a visszatérő csípősérülésem nem engedi, hogy továbbra is versenyszerűen korcsolyázzak. Hét hónapon át csak az orvosokat jártam, de a fájdalom nem csökkent. Az orvosok kerek perec megmondták, hogy korcsolyázni fogok tudni, de a győzelemre már nincs esélyem. Én pedig csak világbajnoki és olimpiai bajnoki győzelmekben gondolkodtam” – mondta a 23 éves Lambiel.

Joubert csodálkozik
Az elmúlt öt év férfi világbajnokai közül így már csak a francia Brian Joubert maradt az amatőr mezőnyben, aki először hinni sem akarta riválisai hirtelen jött visszavonulását. „Ha ő befejezi, én is” – felelt nevetve, amikor először hallott Lambiel idő előtti nyugdíjba vonulásáról, aztán elgondolkodva hozzátette: „Mi a csuda történik velük? Ez egyszerűen elképesztő.”
Joubert persze nem marad ellenfél nélkül, rajta kívül mások is szeretnék elfoglalni a Buttle után megüresedett világbajnoki trónt: a japán Takahasi és Oda, az amerikai Weir és Lysacek, a cseh Verner… És a visszavonulások idején egyvalaki a visszatérésről is beszél: Jevgenyij Pljuscsenko rendületlenül hangoztatja,