Megint győztek a szenciek Somorján

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSSomorja/Szenc. Továbbra sem tört meg a „hagyomány” a Pomléban: a somorjaiak harmadszor fogadták II. ligás meccsen a szenci csapatot, és harmadszor is vereséget szenvedtek.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Somorja/Szenc. Továbbra sem tört meg a „hagyomány” a Pomléban: a somorjaiak harmadszor fogadták II. ligás meccsen a szenci csapatot, és harmadszor is vereséget szenvedtek. A 2012/2013-as szezonban 2:0-ra, egy évvel később 3:0-ra kaptak ki az SFM-től, amely szombaton 1:0-s győzelmet aratott, azaz az ŠTK most sem tudott betalálni ellenfele kapujába.

„Sajnos a gólszerzéssel hadilábon állunk, utolsó három bajnokinkon nem tudtunk gólt lőni, ezért a héten mindenképpen a támadások befejezését fogjuk gyakorolni – mondta lapunknak Medgyes József, a somorjai csapat másodedzője, aki elismerte, az első félidőt a szenciek uralták a nagyon mély talajú pályán. – Szép akció után szerezték a gólt, egy kontra után Bedecs fordulásból kilőtte a rövidsarkot. A vendégek egy véleményes tizenegyest is kaptak, de kapusunk, Juraj Hajdúch bravúrral védett. A második félidőben átvettük az irányítást, úgy érzem, a döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének.”

A kék-fehérek a múlt fordulóban nagy zakót (5:0) kaptak a vágsellyeiektől, de Medgyes szerint ez a mostani mérkőzésen már nem volt kihatással rájuk. „Fejben egy teljesen más csapat lépett pályára a szenciek ellen, a múlt heti kisiklást már elfelejtették. A fiúk hozzáállásával most minden rendben volt” – tette hozzá Medgyes.

A szenciek eddig rapszodikusan teljesítettek a bajnokságban: otthon kapott gól nélkül nyerték meg két meccsüket, ellenben idegenben gólképtelenek voltak, és mindkét összecsapásukat elveszítették. Somorjai sikerüknek így nagyon örültek a lefújást követően. „Már a meccset megelőzően elmondtuk az öltözőben, ideje volna már idegenben is pontot szerezni, gólunk ráadásul rögtön győzelmet eredményezett – nyilatkozta az Új Szónak Pinte Attila, a szenciek másodedzője. – Veszélyesebbek voltunk, jobban adogattunk mezőnyben, és többet birtokoltuk a labdát. Ha Bedecs belőtte volna a büntetőt, már az első félidőben eldőlt volna a meccs, de így kicsit megtorpantunk. A hazaiak mindent megtettek az egyenlítésért, pontrúgásokból voltak kisebb helyzeteik, de egészében véve kontrolláltuk a játékot.”

A szenciek a következő fordulóban az FK Pohroniét fogadják, a somorjaiak Nyitrán javíthatnak. (ot)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?