Megfellebbezett döntés

Budapest. A Simon-ügy mind a négy vádlottját társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt marasztalta el a Fővárosi Bíróság első fokon. Az első rendű vádlottat 12 év, a másod- és harmadrendű vádlottakat 10-10 év, míg a negyedrendű vádlottat 8 év szabadságvesztésre ítélték.

Emellett mind a négyüket eltiltották 10 évre a közügyek gyakorlásától, és fejenként több mint félmillió forintos bűnügyi költség megfizetésére kötelezték őket. A bíróság a tanúvallomásokra, a szakértői véleményekre és a vádlottak egymásnak is ellentmondó vallomásaira alapozta döntését. Az ítélet nem jogerős, a döntés ellen mind a négy vádlott fellebbezett.

Simon Tibort – a Ferencváros egykori válogatott labdarúgóját, a soproni csapat későbbi edzőjét – 2002. április 21-én éjjel a fővárosi Café Allure nevű szórakozóhely előtt az utcán olyan súlyosan bántalmazták, ütötték, rúgták, hogy két nappal később belehalt sérüléseibe.

Az ügy négy vádlottját az ügyész társtettesként elkövetett emberöléssel vádolta meg a per során. Ezért a bűncselekményért 5-15 év közötti börtönt lehet kiszabni. A korábbi vádiratban még halált okozó testi sértés szerepelt, ezt módosította a jóval súlyosabb bűncselekménynek minősülő emberölésre az ügyész. Döntését azzal indokolta, hogy a volt futballista fejét ért bántalmazások miatt kialakult sérülés elkerülhetetlenül vezetett Simon Tibor halálához. Ezért a vádlottak nem bízhattak abban, hogy a bántalmazás nyomán nem következik be a halál.

Az ügyész módosította a tényállást is a per során. E szerint a szórakozóhelyen nem volt verekedés, csak szóváltás alakult ki az elsőrendű vádlott és Simon Tibor között. Az elsőrendű vádlott egyszer megütötte a sportolót, aki ettől elesett. Ezután Simon Tibor elhagyta a szórakozóhelyet, és az elsőrendű vádlott szaladt utána először, majd a másik három vádlott is üldözőbe vette. A vád szerint az elsőrendű vádlott kezdte a bántalmazást, és később csatlakoztak hozzá a többiek. A fejre irányult rúgásoktól a sportoló elesett, „magatehetetlenül, eszméletlenül” feküdt a földön.

A másik három vádlott a szórakozóhely biztonsági őre volt. A harmadrendű vádlott az eset idején a Készenléti Rendőrségnél dolgozott, amelyet a bíróság súlyosító körülményként értékelt. A per során a vádlottak tagadták bűnösségüket, több esetben egymás ellen vallottak. A vádlottak tagadásával szemben viszont több szemtanú is alátámasztotta a vádiratban foglaltakat.

A bíróság az első, február 6-i tárgyalási napon előzetes letartóztatásba helyezte a három szabadlábon lévő vádlottat is, az elsőrendű vádlott már korábban is előzetesben volt. (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?