„Megemelem a kalapom Gergely Pista előtt”

Hogyan lett sportnagykövet?

A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája csatlakozott a Magyar Olimpiai Bizottság Életmód-programjához, s ennek keretében meghívtak egy élménybeszámolóra. Sikeres volt, így az iskola megszólított, nem lennék-e a sportnagykövetük. Azóta sok középiskolában beszélgettem már a pályaválasztás előtt állókkal, de a határon túl most vagyok először ebben a minőségben. Kárpátaljára is készülünk, ott még sohasem jártam, nagyon kíváncsi vagyok. Élvezem ezt a munkát.

Előadását hosszú és részletes bemutatkozással kezdte. A mai tizenévesek számára már nem evidens, kicsoda Kósz Zoltán?

Szerintem nem. Tíz éve volt a sydneyi olimpia, amikor engem meg lehetett ismerni. Ők akkor nyolc évesek voltak, nem biztos, hogy emlékeznek rám. Általában azonban minden társaságban vannak néhányan, akik el tudnak engem meg a sportágat helyezni, tudják, hogy kivel játszottuk a sydneyi olimpiai döntőt, tudják, hogy három olimpiát nyertünk zsinórban.

A három olimpiai győzelem előtt azonban a magyar vízilabda-válogatott 24 évig nem nyert olimpiát, még csak dobogón sem állt. 1996-ban Atlantában közel állt hozzá, de végül csak 4. lett. Az akkori csalódás után katartikus élmény lehetett a sydneyi siker.

Atlantában zokogtunk, ezek után Sydney egy beteljesülés volt. Ha Budapesten az ember lemegy az uszodába, előbb-utóbb olimpiai bajnokba ütközik. Egy Európa-bajnoki vagy világbajnoki cím után hátba veregetik ugyan az embert, de az a lényeg, hogy olimpiát nyertél-e vagy sem. Kimondva-kimondatlanul mindannyian azért vízilabdázunk, hogy egyszer olimpiai bajnokok legyünk. Én huszonnégy évet vízilabdáztam az olimpiai aranyérmet megelőzően – el lehet képzelni, mennyire vágytam már erre a győzelemre. Akkor az ember minden teher alól mentesül hirtelenjében. Ez persze nem tart örökké, az élet megy tovább, de a döntőt követő napokban vagy hetekben az eufória uralkodik. Az ország a vállán viszi a csapatot – tizenhárom emberrel sokkal több ember tud azonosulni, mint egy-egy egyéni sportolóval, egy csapatban mindenki meg tudja találni magának a szimpatikusat és a szerethetőt. Abban az időben rengeteg előnyét élveztük ennek, a benzinen kívül mindent ingyen kaptunk. Ez már önmagában nagy dolog, de az, hogy az ember teljesítette a célkitűzését, s nem egy könnyű célkitűzést, még nagyobb elégtétel.

Atlantában 29 éves volt. Hitt benne, hogy kap még egy esélyt?

Eleinte kételkedtem. De a sportban az is jó, mint általában a feladatokban, hogy ha jön egy új feladat, akkor nyom az ember egy „resetet”, és újraindul az egész. Viszonylag hamar túl voltam a csalódáson, de alapvetően kétkedő típus vagyok, nekem még kint Sydneyben is megfordult a fejemben, hogy ha ez most nem sikerül, akkor a koromnál fogva nem lesz több lehetőségem.

A sydneyi olimpiával kapcsolatosan kering egy olyan történet, mely szerint a csapattársai leitatták, hogy egy kicsit engedjen a feszültség önben.

Igen, volt ilyen. Lement zsinórban az öt csoportmeccs, ezután jött egy szünnap, s kiderült, a következő játéknapon az olaszok ellen játszunk a négy közé kerülésért. Ez egy ki-ki meccs, itt lehet a legnagyobbat bukni. A horvátok a spanyolok ellen például itt véreztek el, pedig toronymagasan nyerték a csoportot. Egy meccsen dől el, hogy örülsz vagy zokogsz. Nekem addig elég hullámzóan ment a védés, fájtak a térdeim, ez mind eléggé nyomasztott engem. Az utolsó csoportmeccs után foglaltunk helyet egy kínai étteremben, rendeltünk egy tízfogásos menüt, eszegettünk, sörözgettünk. Nem kell vadulásra gondolni, mindenki megivott két-három finom ausztrál sört – annál egyébként csak a szlovák sörök jobbak –, jól éreztük magunkat. Mivel korábban ért véget a vacsora, mint a Dénes (Kemény Dénes szövetségi kapitány – a szerk.) által megszabott takarodó, úgy gondoltuk, benézünk egy bárba. Ott tényleg belém diktáltak egy vagy két felest a feszültséget oldandó... Tegyük hozzá, hogy a mi szervezetünk elég edzett ahhoz, hogy ilyen mennyiségű alkoholt két nap alatt ki tudjon választani, én pedig utána szárnyakat kaptam: a három ki-ki meccsből az olaszok elleni negyeddöntőben és az oroszok elleni döntőben is nagyszerűen védtem. A csapat is szárnyalt, szóval bevált a recept.

A sztereotípia szerint egy kapusnak kicsit lököttnek kell lennie.

Ez nem feltétlenül van így. Nem tartom magam lököttnek, de lehet, hogy én vagyok a szabályt erősítő kivétel. Oda kell állni a lövések elé, de a vízilabda nem kézilabda vagy jégkorong, ahol sokkal komolyabb próbatételnek van kitéve a kapus.

Voltak babonái?

A babona volt a mindenem. Próbáltam mindent egy korábban már bevált recept szerint csinálni, az öltözködéstől kezdve az étkezésig minden szokásomat ennek alárendelni. Ez működött is, ha valami nem működött, azt elhagytam, hiszen akkor már nem nyújtott megnyugvást. Nyilván figyeltem az ellenfeleket, de nem tépelődtem sokat efölött. Úgy vettem, hogy szemtől szemben, pacekba dől el minden úgyis a vízben. Ha túl sokat agyaltam volna, akkor meg is bolondulok – na, akkor lettem volna lökött kapus.

Nemrég lett az U20-as válogatott kapusedzője. Mit jelent önnek ez a munka?

Szakmai igazolást, hogy az, amit 30 évig műveltem, jó, s ennek egy részét tovább lehet adni, egyfajta folytonosságot teremtve. Erre szükség van, hisz én sem magamtól jöttem rá a dolgokra, nekem is nyújtottak kapaszkodókat. Igaz, ma már egész más a világ, mint az én időmben, nehéz okosnak és frappánsnak lenni, de biztos, hogy ha valaki a tehetsége mellett kitartó is, akkor eredményes tud lenni. Alázatot és kitartást tudnék javasolni mindenkinek. Lehet, hogy valakinek enélkül is megy, de én így jutottam el idáig, én ezt a formáját ismerem a sikerhez vezető útnak. Nem voltam kimondottan tehetséges, jó fizikai adottságaim voltak, de voltak nálam fifikásabb, minden hájjal megkent kapusok. Én a szorgalmamnak és az alázatnak köszönhetek mindent, s a munkámhoz is így állok hozzá.

A mostani kezdő vízilabdázók már el sem tudják képzelni, hogy az olimpiát ne Magyarország nyerje meg, ami valahol terhet is jelent a válogatott játékosainak. Lehet még ezt fokozni? Reális Londonban is az aranyérem?

A Kásás, Kiss Gergő, Benedek, Biros alkotta társaságot már nem biztos, hogy lehet annyira terhelni, mint három évvel ezelőtt, viszont szerintem még nem történt meg az őrségváltás sem. A fiatalok egyre jobbak, de még mindig nincsenek a megfelelő szinten. Nincs könnyű dolga Kemény Dénesnek, mert állandóan két lehetőség között őrlődik: megint a régiekhez nyúljon-e, vagy húzzon egy merészet, és egy fiatal csapattal álljon ki? A Peking óta rendezett világversenyek mind ennek a kettősségnek a jegyében zajlottak. Vannak biztató jelek, de szerintem Dénes még mindig nem azokat a válaszokat kapja ezektől a tornáktól, amiket szeretne kapni. Hátravan még idén egy világbajnokság, jövőre meg egy Európa-bajnokság, ezen a két tornán kell mindenkinek megadni a választ Dénes számára. Itt fog eldőlni, milyen lesz a válogatott összetétele az olimpián.

Mekkora szerepe van a magyar sikerekben Kemény Dénesnek?

Nemcsak a játék képét, hanem a habitusával a vízilabda világképét is meghatározza. Egy személyben sportdiplomata, szövetségi kapitány és sikerkovács. Az egész magyar sportot fémjelzi, de meg is érdemel minden kitüntető címet, mert ahogy meg tudja mondani, mitől jó egy center, ugyanúgy tudja azt is, minek hatására fogja szponzorálni egy vállalkozó a vízilabda-szövetséget.

Mi a véleménye a szlovákiai születésű Gergely Istvánról, aki a magyar válogatott cserekapusaként két olimpiai aranyat nyert?

Óriási kapus, nem csak a méreteit tekintve. Nagyon merészet lépett azzal, hogy Szlovákiából, felvidéki magyarként a magyar vízilabdát célozta meg magának. Ehhez nagy akaraterő kellett. Az eredmények pedig őt igazolják, két olimpián ő volt az egyik legjobb magyar kapus, nem pedig valaki más. Megemelem a kalapom előtte, s drukkolok neki, hogy még egy harmadik olimpiai arany is összejöjjön neki.