Megcáfolnák a papírformát a dzsungelben Rooney-ék

<p>A dzsungel közepén a manausi Amazónia Aréna ad otthont a D csoport egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapásának, az Olaszország–Anglia rangadónak. Ádáz csata várható, amelyen a játékosoknak nemcsak az embert próbáló klímával, hanem a hepehupás pályával is meg kell küzdeniük.</p>

ELŐZETES

A szakértők előzetes esélylatolgatása alapján a két korábbi vb-győztes európai csapat meccsének ezúttal egyértelműen a két éve Eb-ezüstérmes olaszok az esélyesei.

A mérkőzést ugyanakkor alapjaiban határozhatja majd meg, hogy melyik fél tud jobban alkalmazkodni az európai játékosok számára teljesen idegen időjárási viszonyokhoz, a forrósághoz és a magas páratartalomhoz, valamint a rendkívül rossz minőségű pályához. Manausban annyira kiégett a fű, hogy befestették a gyepet. Ezt ugyan a FIFA tagadja, ám szemtanúk állítják, alig akarták elhinni, amit láttak. Az angol újságírók szerint a szigetországban még a falusi pályák sem annyira hepehupásak, mint a manausi….

Cesare Prandelli huszonhármas keretében több tehetséges fiatal is helyet kapott, ám a gerincet tapasztalt játékosok alkotják, akik közül hárman, Gianluigi Buffon, Danielle De Rossi és Andrea Pirlo a 2006-os világbajnok gárdának is a tagjai voltak.

„Megnyerhetjük a világbajnokságot – mondta magabiztosan az olaszok legnagyobb sztárja, a 35 éves Pirlo. – Én mindig azért játszok, hogy győzzek, nem tesz boldoggá, ha csak továbbjutunk a csoportból, vagy eljutunk a negyeddöntőig. A mostani válogatottban minden megvan a végső sikerhez.”

A két együttes legutóbb a 2012-es Eb negyeddöntőjében találkozott egymással, s akkor büntetőrúgások után a négyszeres világbajnok olasz csapat jutott tovább. Az angoloknál azóta komoly változásokon ment át a keret, melybe Roy Hodgson szövetségi kapitány temérdek fiatalt hívott meg, s bízik benne, hogy a Raheem Sterling, Daniel Sturridge, vagy Adam Lallana gyorsaságára épülő játék sikert hoz majd a vb-n.

„Talán ez a legjobb angol válogatott, aminek tagja voltam eddig. Az együttes előtt nagyon fényes jövő áll, ebben biztos vagyok” – mondta Wayne Rooney, a Manchester United csatára, aki korábbi két vb-jén nem tudott a kapuba találni.

Az angolokat segítheti, hogy évtizedek óta először a szigetországi szurkolók és szakírók sem várnak a válogatottól nagy tetteket, sőt, a továbbjutásra szinte esélytelennek kiáltották ki a csapatot.

Eddig huszonnégy alkalommal találkozott egymással a két válogatott, kilencszer az olaszok, nyolcszor az angolok nyertek, hat mérkőzés döntetlennel végződött. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?