<p>„Köszönet a bemelegítésért” – ilyen óriásplakátok jelentek meg Londonban az olimpia végeztével. A paralimpikonok versengése szerdán indul a brit fővárosban, ez lesz a sporttörténelem első telt házas paralimpiája.</p>
Mától paralimpia
A paralimpiai játékok története az 1948-as londoni olimpiáig nyúlik vissza: az akkori megnyitó napján ugyanis egy lelkes brit orvos mozgássérültté vált háborús veteránoknak rendezett versenyeket. Négy évvel később nemzetközivé vált a megmérettetés, 1960-ban pedig a mozgalom továbbfejlődésével megrendezhették az első paralimpiai játékokat. Az idei paralimpián több rekord is meg fog dőlni – 166 ország (rekord) 4280 versenyzője (rekord) 503 aranyért (rekord) csatázik. Az összes rekord közül azonban talán a legfontosabb, hogy a paralimpiai versenyekre már több mint kétmillió jegy kelt el, s minden jel arra mutat, a paralimpikonok is telt ház előtt küzdhetnek.
Párhuzamos, nem abnormális
A britek érdeklődését a paralimpia iránt nem csak a jegyeladás mutatja – a helyi sajtóban az olimpiai játékok hevében is mindig volt egy vagy két paralimpiai tematikájú cikk. A mozgássérült sportolók helyzetének jobb megértéséért az iskolák felében a diákok az ülőröplabdát és a látássérültek futballját is kipróbálják a tanterv keretében.
A para- előtag a paralimpia esetében a „paralell”, azaz párhuzamos szóra utal, nem pedig arra, hogy valaki a normálistól eltérő (bár a para- előtagnak van ilyen jelentése is).
Annyi, mint az épeknek
A paralimpikonokat idén Szlovákiában minden téren egyenrangúként kezelik az olimpikonokkal – az érmekért ugyanannyi jutalmat kapnak, mint ép társaik. Egy paralimpiai aranyéremért tehát 45 000 euró prémium jár, az ezüstérmesek 35 000, a bronzérmesek 25 000 euróval gazdagodnak.
A magyar paralimpikonok díjazásával kapcsolatban nem találtunk adatokat – valószínűsíthető, hogy csakúgy, mint az olimpikonok esetében, ezúttal is csak a játékok után hozzák nyilvánosságra a pontos összegeket. Egy magyar olimpiai aranyéremért idén 35 millió forint jutalom járt.
Négy éve hat-hat érem
Magyarország 33, Szlovákia 34 sportolót küld a londoni játékokra. Négy éve a szlovák küldöttség két aranyat, három ezüstöt és egy bronzot szerzett, míg a magyarok egy aranyat és öt bronzot gyűjtöttek. A legeredményesebb Sors Tamás úszó volt, aki 100 pillangón első, 400 gyorson és 100 gyorson pedig harmadik lett.
A szlovák küldöttségben korábbi érmes magyar sportolók is vannak – az íjász Lyócsa Imre Athénben aranyat, Sydneyben bronzot nyert, az asztaliteniszező Csejtey Richárd pedig eddig négyszer állhatott dobogón, két ezüst- és két bronzérmet szerzett.
Az árnyoldalak
Sok paralimpikon számol be arról, hogy a sport és az olimpiai eszme rengeteget segített fogyatékossága elfogadásában, a paralimpiai mozgalom létjogosultságát így senki nem vitathatja. A paralimpiának is vannak azonban árnyoldalai. Sydneyben például a mentálisan sérültek röplabdatornáját Spanyolország több egészséges játékossal felállva nyerte meg (a csalásra azért derülhetett fény, mert egy újságíró is beépült a csapatba, s ő később nyilvánosságra hozta, hogy soha senki nem vizsgálta a mentális állapotát, ahogy a többiekét sem). A botrányt követő két játékokon nem is vehettek részt a mentálisan sérült sportolók, de később az illetékesek is rádöbbentek, hogy ezzel tulajdonképpen az ártatlanokat büntetik, így Londonban már ők is újra versenyezhetnek.
Boosting, a brutális dopping
A paralimpikonoknál a dopping mellett a stimulálás egy másik, bizarr és egészen brutális formája is tiltott, ennek ellenére állítólag sokan élnek vele. A boosting a vérnyomás és a pulzus növelésére, köznapi nyelven a sportoló felpörgetésére szolgál a testnek okozott sokkhatás által. A mozgássérült sportolók egy része nem érzi a fájdalmat, ezért akár elektrosokkal vagy saját csontjai eltörésével váltja ki testéből a kívánt reakciót.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.