Matej Mészáros szlovák válogatott puskást

A várakozások ellenére idén csak ön szerzett olimpiai kvótát a szlovák csapatból, amit a göteborgi légfegyveres Eb-n a puskások 60 lövéses számában elért hatodik helyének köszönhető. Az athéni olimpián is lőállásba léphet?
Szeretnék. S ezért jövőre meg is teszek mindent.

A várakozások ellenére idén csak ön szerzett olimpiai kvótát a szlovák csapatból, amit a göteborgi légfegyveres Eb-n a puskások 60 lövéses számában elért hatodik helyének köszönhető. Az athéni olimpián is lőállásba léphet?

Szeretnék. S ezért jövőre meg is teszek mindent. A legfontosabb, hogy ugyanolyan jól lőjek, mint az idén, és állandósítsam formámat. Akkor lesz esélyem az ötkarikás nevezésre. Idén először indultam világversenyeken a felnőttek mezőnyében, és a vártnál jobban sikerült helytállnom. Azt mondhatom, hogy remek évet fogtam ki. Már a júniusi, müncheni Világ Kupán alig maradtam le az olimpiai kvótáról. Ezzel kiharcoltam a göteborgi Eb-részvételt. Volt időm tehát készülni a novemberi erőpróbára. A döntő már biztos ötkarikás helyet jelenthetett, ezért arra összpontosítottam, hogy bekerüljek a legjobbak közé. Aztán egy héttel a verseny előtt csapnivaló formában voltam, nem hittem volna, hogy sikerül a nagy eredmény, de a göteborgi lőállásban már pontosan céloztam. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?