Máté Zsuzsanna még nem gondol Párizsra

Kezdjük beszélgetésünket 2023 novemberével, amikor kikerült az Eb-re készülő válogatott keretéből. Mi zajlott ekkor önben?

Ahogy most visszajöttem a Fradiba, és beszélgettünk a többiekkel, azt mondták, nagyon jó újra mosolygósnak látni engem, mert azok alapján, amilyen november-decemberben voltam, nem gondolták, hogy egyszer újra ilyen leszek. Nem éreztem, hogy ennyire tragikusan éltem volna meg a dolgot, bár nem volt jó, nagy törés volt. Másnap viszont elkezdtem azon agyalni, hogy benne szeretnék lenni a válogatottban, főleg az olimpia miatt. Beszélgettünk Mihók Attilával, elmondta, mik azok a dolgok, amikben fejlődnöm kell, kaptam edzésprogramokat, és beleálltam a munkába. Tudtam, hogy valamit csinálni kell, így igyekeztem jobban kihasználni ezt a hosszabb alapozási időszakot, és nem akartam magam sajnáltatni. Attól függetlenül, hogy nem voltam benne a keretben, tudtam, hogy jó játékos vagyok, a klubomban nagyon számítanak rám, rengeteg segítséget kaptam az edzőktől, nem hagytak magamra. Jól jött ki, hogy végül a vb előtt újra behívtak, de készen voltam rá, hogy a februárt is keményen végigdolgozzam.

Az eindhoveni Európa-bajnokságon látszott, hogy a védekezés még nem állt össze az új szövetségi kapitányok érkezése óta. Gondolt rá, hogy jöhet még a behívó, vagy meglepődött, hogy a vb előtt újra bekerült a keretbe?

Otthon végignéztük a lányok franciák elleni meccsét az ötödik helyért, a bronzmeccset és a döntőt is, de én a saját helyzetemmel voltam elfoglalva, nem gondoltam ilyesmire, aztán csörgött a telefon. Akkor már sejtettem, miről lehet szó. Nagyon kellemes meglepetés volt.

Mennyire volt más csupán egy-két hónap, de mégis egy kontinenstorna után visszatérni a válogatottba?

A taktika, az edzésfelépítés, az új szövetségi kapitányok rendszere más volt. Ehhez kellett alkalmazkodnom, viszont olyan csapatba tértem vissza, ahol korábban nyolc évet együtt voltunk. A lányok nagyon kedvesen vártak, sok segítséget kaptam tőlük, és egyből visszavettek a csapatba.

Az első három csoportmeccsből kettő könnyebb ellenfél ellen volt, majd jött az ausztrálok elleni találkozó. Megszületett az első gólja, egyre inkább belerázódott a védekezésbe is. Elég volt ez arra, hogy újra játékba lendüljön?

Igen. Akkor egy ideje már nem voltam játékban, bár míg a Fradiban edzettem, voltak edzőmeccseink, de az nem egy vb-szintű próba. Így az első meccs előtt nagyon izgultam, bár máskor is szoktam, de ez egy más izgatottság volt. De egyre inkább megnyugodtam és csak azzal foglalkoztam, ami az én dolgom a csapatban. Szerencsénk is volt a sorsolással, hogy a két könnyebb meccsel kezdtünk. Ausztrália már más szint volt, de csak utána kezdődött igazán a vb, hiszen a negyeddöntőn múlt, hogy éremért játszunk vagy nem.

Milyen volt a hollandok elleni mérkőzés, ha csak a rendes játékidőt nézzük?

Már reggeltől teljesen átszellemültünk. Úgy éreztem, ezekért a napokért érdemes edzeni. Az egész csapatnak együtt dobbant a szíve, így nem volt kérdés, hogy azon a napon mi fogunk nyerni. A vízben is az érződött, hogy mi dominálunk, a hollandok végig futottak az eredmény után. Persze a végén egyenlítettek, hiszen mégis ők voltak a világ- és Európa-bajnokok. De meg sem fordult a fejünkben, hogy esetleg nem nyerünk. Visszanézve a játékot, persze voltak taktikai hibák, butaságok, de teljesen tökéletes játék nincs, mindenki hibázhat, ezeknek a számát kell mindig csökkenteni és így kell megtanulni nyerni.

A büntetőpárbajban az öné volt az ötödik ötös. Hogyan dőlt el, hogy a három biztos lövő kipontozódása után kik lesznek az ítélet-végrehajtók?

Mindenki lőni akart, ilyenkor senkiben nincs félelem. Megnéztük, hányan maradtunk és nem volt olyan sok lehetőség. A lányok küzdöttek az egész meccsen, így kipontozódtak, és úgy gondoltam, én meghálálom nekik ezt azzal, hogy belövöm a büntetőt. Olyan gyorsan zajlott minden, megvolt, ki az első, a második, én már csak akkor kérdeztem rá, hányadiknak megyek, mikor elkezdődött a büntetőpárbaj. Hála Istennek nem volt időm azon gondolkozni, hogy ez az utolsó és mi múlik rajta. Talán ezért is sikerült jól, de ehhez kellett, hogy előttem mindenki belője, Alda pedig kivédje az előzőt.

A cél, az olimpiai kvóta ezzel megvolt. Ezek után hogy tekintettek az elődöntőre, aztán a döntőre?

Valóban minden az olimpiai kijutásról szólt, így mikor kezünkben volt a kvóta, akkor jött elő bennünk, hogy egy világbajnokságon vagyunk és menjünk tovább az érmekért. Nehéz ilyenkor visszafojtani az érzelmeinket, hiszen akkor este, a negyeddöntő után, túltengett bennünk a boldogság. A szövetségi kapitányok jól kezelték ezt, felkészítettek minket, hogy a pihenés és az öröm után úgy kell lemenni a következő edzésre, hogy a másnapi meccset is meg akarjuk nyerni. Ez így volt az elődöntő és a döntő előtt is.

Végig ott volt a meccskeretben, de a döntőben ön volt az egyik kimaradó, így csak a lelátóról szurkolhattott.

Én akkor azzal tudtam segíteni, hogy kiabáltam, szurkoltam. Illetve a meccs előtti edzésen próbáltam kiszolgálni a csapattársaimat, ha a kapusok kérték, nekik lőttem, ha passzolgatni kellett, akkor azt tettem. Nagyon rossz érzés volt a lelátón ülni, de a végsőkig bíztam benne, hogy meglesz. Ilyen szoros döntőt rég nem játszott senki az Egyesült Államokkal. Lehet persze bosszankodni, de onnan, ahonnan indultunk, vagy ahonnan konkrétan én, hogy a huszonhármas keretben sem voltam ott, ezüstérmet akasztottak a nyakamba, a nyakunkba. Ez nagy dolog.

Sokszor elhangzott, most is említette, mennyire együtt volt a csapat, ezt azonban az előző években is többször elmondták. Mi volt most más?

Szerintem az, hogy mindenki félretette a saját történetét. Senki nem a saját nyavajájával foglalkozott, hanem a csapatéval. Egymásra figyeltünk és nemcsak beszéltünk arról, mennyire fontos a csapategység, hanem ez ki is jött.

Hogy tekint a párizsi olimpiára?

Egyelőre csak az van a fejemben, hogy idén lesz. Próbálok okosan edzeni, hiszen tudom, miben kell fejlődnöm. Előttünk van a magyar bajnokság, ami szintén nagyon fontos. Ahhoz, hogy az olimpiai részvételen gondolkozzak, a mindennapokban úgy kell dolgoznom, hogy ez ne legyen kérdés. Persze mindenki Párizsról beszél, mi is azért készülünk, de addig még sok apró lépést meg kell tenni. Akár az is számíthat, ha csak fél órával előbb megyünk edzésre, vagy ott maradunk még pluszban lőni.

Ha már a bajnokság szóba került: a szezon végén távozik a Ferencváros női csapatától Gerendás György, akivel különösen jó kapcsolatot ápol. Tavaly nem sikerült döntőbe jutni, idén pluszmotivációt jelenthet a búcsú is?

Gyuri bának rengeteget köszönhetek, nemcsak azért, amit most átéltünk együtt, hanem még korábbi időszakokban is támogatott. Az lehet a minimális hála, hogy megnyerjük neki a bajnokságot. De ezt is okosan kell kezelni, hiszen tavaly is sokan úgy gondolták, hogy mi vagyunk a bajnokesélyesek és még döntőbe sem jutottunk. Szerénynek kell lenni, dolgozni az edzéseken, a meccseken megmutatni, mit tudunk, előbb az alapszakaszban, aztán a rájátszásban is.

A Bajnokok Ligájában a továbbjutás már elúszott, de még lesz két meccs, a Mataro elleni ráadásul a Császár-Komjádi Sportuszodában a férfiak Olimpiakosz elleni meccsével közösen kerül megrendezésre.

Ezek segíthetnek nekünk a bajnokságra való felkészülésben is, hiszen magasabb iramú meccs várható például a Mataro ellen. A továbbjutás elúszott, viszont számunkra a mutatott játék sokat számít. A Fradi-szurkolók zseniálisak, úgyhogy biztos fantasztikus lesz a hangulat, mi pedig igyekszünk ezt meghálálni nekik egy jó meccsel.