Második a Puzsér-Piros páros

<p>Dunaszerdahely. Második helyen végzett Szlovákia Puzsér Péter, Piros Ferenc összetételű párosa a Scitec Strongest Team Challenge 2014 első állomásán. A dunaszerdahelyi verseny, amely az újonnan létrehozott sorozat bemutatkozása volt, lengyel győzelmet hozott.</p>

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Mateusz Baron és Rafal Kobylarz nyolc és fél ponttal gyűjtött többet, mint a dunaszedahelyi színekben versenyző ekecsi Puzsér és tósnyárasdi Piros duó. Hét ország nyolc csapata hat számban csatázott a hatalmas súlyokkal. A másik szlovákiai páros, a nyárasdi Nagy Dávid és a lévai Igor Petrík a hatodik helyen végzett.

„A lengyelek négy számot is megnyertek: páros kamionhúzásban, a 460 kg-os erőkeret, majd a 130 kg-os izlandi kereszt cipelésében és a 320 kg-os súly holthúzásában nem találtak legyőzőre. Utóbbiban mindegyik párosból csak egy versenyző rajtolt – tájékoztatta lapunkat Horeš Viktor, a házigazda dunaszerdahelyi ŠK Strongman Club alelnöke. – A 145 és 170 kilós kőgolyó állványra pakolásában a svédek diadalmaskodtak, a 240 kilós rönk páros nyomását a mi Puzsér, Piros duónk nyerte. Mindketten végig jól versenyeztek, minden számban egyenletesen teljesítettek. Odatették magukat, kellőképpen felpörögtek. Elégedettek vagyunk, nagyon jó a második hely az Eb-színvonalú versenyen.”

Külön említést érdemel a holthúzás. A 320 kilóval a lengyel Mateusz Baron birkózott meg a legtöbbször, összesen tízszer. „Alig maradt le mögötte a grúz Konstantie Janashia, aki nyolcat húzott. Ő volt a nap hőse, mert a második versenyszámban ráesett a lábára a 240 kilós rönk, és három lábujja eltört, de ő hősiesen folytatta a versenyt” – árulta el Horeš Viktor, aki hozzátette, hogy holthúzásban klubtársa, Puzsér Péter lett a harmadik, hat ismétléssel.

Darázs Ádám, a sorozat kiötlője főbíróként volt jelen Dunaszerdahelyen. „Egyelőre még nem tudni, mikor és hol lesz a következő verseny. Talán Németországban” – utalt a folytatásra Horeš Viktor, aki ennél többet nem tudott meg a Scitec Strongest Team Challenge 2014 újabb állomásáról. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?