Mascheranót adócsalással vádolják

Barcelona |

<p>Kétrendbeli adócsalással vádolja a spanyol ügyészség Javier Mascheranót, az FC Barcelona labdarúgóját.</p>

 Az argentin középpályás a vád szerint két részletben összesen 1,5 millió euró adó befizetését kerülte el az Egyesült Államokban és Portugáliában létrehozott cégek segítségével - közölte hétfőn az ügyészség. Mascherano, aki még nem reagált nyilvánosan a feltételezésre, szeptemberben befizette az összeget és 200 ezer euró kamatot. Spanyol médiaértesülések szerint ez enyhítő körülmény lehet számára, ha bűnösnek találják. A Barcelona brazil támadója, Neymar, illetve hozzátartozói számláin pénteken 48 millió dollárnyi összeget fagyasztott be a Sao Paulo-i állami bíróság, mert a 23 éves csatár 2011 és 2013 között - még a Santos játékosaként - feltételezhetően mintegy 16 millió dollárnyi adót nem fizetett be.  A négyszeres aranylabdás Barcelona-játékos, Lionel Messi és apja ellen több mint két éve indítottak nyomozást adócsalás miatt, mert a gyanú szerint 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót nem fizettek be a spanyol államkasszába. A Barcelona korábbi elnöke, Sandro Rosell 2014 januárjában mondott le a Neymar átigazolásával kapcsolatban kirobbant adócsalási ügy miatt, amelyben a klubot jelenleg is vezető Josep Maria Bartomeu is gyanúsított. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?