Marosi Londonban: vb-arany után olimpiai bronz

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Ahány versenyző, annyi történet. Az öttusában ez a tétel úgy módosul, hogy ahány versenyző, annyiszor öt sportág, s az egyes számoknak szintén megvan a maga külön történetük. A szombati verseny legérdekesebb mozzanataiból válogattunk, a teljesség igénye nélkül.

Egy másik kávéház

Marosi Ádám 2009-ben Londonban világbajnok lett. Most, három évvel később olimpiai bronzérmet szerzett a brit fővárosban. „Vannak még bástyáim a világban” – mondja nevetve, nem titkoltan Rióra céloz. Pedig London sem kezdődött túl jól: „Úgy készültem, hogy ez csak egy öttusaverseny, de nem lehet ezt így venni. Mert nem az. A vívóterembe belépve láttam, hoppá, ez egy másik kávéház. Kellett vagy tíz asszó, amíg a kellő pörgős, felfokozott állapotba kerültem.” Marosi később azt is elárulja, a honfitársa elleni asszó után elárasztották az érzelmek: „Megöleltük egymást Kasza Robival, láttam, hogy könnyes a szeme. Eltartott egy ideig, míg aztán helyrerázódtam.”

100 % elég lett volna

Az utolsó, kombinált szám előtt Kasza Róbert állt jobban. A vívásban a két magyar egyforma eredményt ért el, úszásban Kasza volt jobb, majd mindketten hibátlanul lovagoltak. Kasza a harmadik helyről, kilenc másodperc hátránnyal, vághatott neki a lövészettel kombinált futásnak, az ötödik Marosi lemaradása 11 másodperc volt. Kasza azonban a második lövést nagyon elrontotta. Végül 12. lett. „Robi el van keseredve, sírt is kicsit” – magyarázza a magyar versenyzőt hiányoló újságíróknak Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány, de Kasza hamarosan megjelenik. „Nem vagyok elkeseredve, ez egy téves információ – jegyzi meg némi iróniával, de egyébként is összeszedettnek tűnik. – Csak kijött rajtam a feszültség, mert nagyon nehéz éven vagyok túl – sajnos, vagy talán szerencsére, hisz ettől erősödik az ember, ha bele nem döglik.” A 26 éves öttusázó nem keres kifogásokat a gyenge lövészetére. „Az volt bennem, most vagy soha. Egész évben jól lőttem, gondoltam, kockáztatok, és még jobban lövök. De elég lett volna csak 100%-ot teljesíteni, nem kellett volna 102, átestem a ló másik oldalára…”

Connick és Trinidad

Kaszának azonban csak a képletes lóval akadt gondja, az igazival nem – ő is, Marosi is hibátlanul teljesített, ez rajtuk kívül csak egy versenyzőnek sikerült a mezőnyben. „A lovaglás elején nem értettem, hogy az az önkéntes, az a drága nő miért úgy vezet be a pályára, mintha nem tudnék lovagolni – nevet Kasza. – Egyfolytában azt hajtogatta, nyugi, nyugi, nyugi, pedig én nyugodt voltam. Ők mondjuk valószínűleg nem… Egyébként a pálya könnyűnek tűnt, de nagyon trükkös volt, ha csak egy ezredmásodpercre nem figyelt oda az ember, máris hibázott.”

Kasza Connickot, Marosi Trinidadot lovagolta, s Marosi meg is köszönte a lónak a segítséget. „Összepusziltam őt is, meg a gazdáját is” – mondja, de azt már nem hajlandó elárulni, hogy a puskájának mit mondott az első lövés előtt. Marosi amolyan beszélgetős típus lehet: a dobogón állva a bronzérmével is váltott pár szót, figyelmesen megszemlélte, csókolgatta, simogatta. „Ennél gyönyörűbb érem nincs a földön, ez a dizájn elképesztő” – győzködi később a sajtó képviselőit is.

Svoboda, a történész

Az olimpiai bajnok cseh David Svoboda hálás a kérdésért, mit jelent számára épp száz évvel azután aranyérmet nyerni, hogy az öttusa olimpiai sportág lett. „Nagyon érdekel az öttusa története, az egyetemen is írtam erről egy munkát. Amióta versenyzem, rengetegszer változtak a szabályok, és kíváncsi lettem, hogyan alakult a sportág lebonyolítása az évtizedek során” – magyarázza mosolyogva a csehek olimpiai bajnoka. Sporttörténeti tény az is, hogy immár Magyarországé a legtöbb olimpiai érem a sportág történetében (22, a svédeknek 21 van), meg az is, hogy az elmúlt három játékokat uraló oroszok ezúttal dobogóra sem állhattak. Svoboda szerint pont azért, mert olyan sok a jó orosz versenyző: „Hatan vannak a világ élmezőnyében, sokat kellett egymással küzdeniük az olimpiai kvótáért. Ezzel szemben nekem nincs otthon vetélytársam, tudtam, hogy ha nem sérülök meg, akkor itt leszek az olimpián, és csak erre készülhettem.”

Igazi csapattárs

Marosinak nem volt ilyen egyszerű az útja az olimpiára. „Az elmúlt négy hónap egy rémálom volt – jelenti ki a sajtótájékoztatón, s később bővebben is kifejti, mire gondol. – A vb-n hatodik lettem, ennek örültem. Az ob-t sérülés miatt ki kellett hagynom, az Eb pedig nem sikerült. Nem sokszor fordult elő velem, hogy én voltam egy versenyen a leggyengébb magyar, de most rögtön azt hallottam mindenhonnan: miért nem Tibolya volt a csapatban? Nagyon-nagyon nehéz volt felállnom az Európa-bajnokság után. De felálltam, és azt is el kell mondanom, hogy Tibolya Péter igazi csapattársként viselkedett. Az olimpia előtt nagyon sokszor eljött velem futni, végigcsinálta a kemény edzéseket, hogy ne egyedül kelljen felkészülnöm. Rengeteget segített.”

Csak a pillanatnak élni

Marosi a magyar olimpiai csapat ünnepélyes eskütételekor beszédet mondott, melyben a magyar virtust emlegette. Óriási tapsot kapott. „Őszinte szavak voltak, de azért utólag rádöbbentem, mekkora felelősséget raktam magamra ezzel – ismeri el már olimpiai bronzérmesként. – Aztán a verseny közben arra gondoltam: ha magyar virtus, legyen magyar virtus! Egy pillanatig sem adtam fel, pedig a vívást nem kezdtem jól. A lovaglás után olyan fantasztikus érzések kerítettek hatalmukba, hogy kívánom mindenkinek, egyszer éljen át ilyet. Ahogy az edzőimmel és a pszichológusommal megegyeztünk, egész versenyen csak a pillanatnak éltem. Csodálatos volt.” (bt)