Magyarul is megérti magát a cseh olimpiai bajnok

Édesapja, Špoták Ferenc magyar származású, így közel áll önhöz a magyar nyelv. A kétezres évek elején ön is járt két évig magyarnyelvtanfolyamra a Prágai Magyar Kulturális Központba…

Apu a Kassai járásban lévő faluból, Szentandrásról való, és az ő anyukája volt magyar. Sajnos, a nagymama már nem él. Ám mindig nagyon szívesen emlékszem vissza a szentandrási kirándulásokra és az itt töltött remek szünidőkre. Tizenöt éves koromig a szüleimmel és a bátyámmal Jablonec nad Nisouban laktunk, de évente legalább kétszer az egész családdal ellátogattunk Szentandrásra a nagymamámhoz. Amikor még gyerek voltam, ő tanított engem magyarul. Habár azóta már jó pár dolgot elfelejtettem, de ha magyar környezetben vagyok, még mindig elég sokat megértek. A nyelvek engem különben mindig is érdekeltek, ezért is iratkoztam be még gimnazista koromban az említett kétéves magyarnyelv-tanfolyamra, aminek főleg a nagymamám igen örült. Sokszor jártam már Magyarországon, és mindig szeretek ide visszatérni. Nekünk, cseheknek persze a magyar nyelv igen nehéz, viszont igen érdekes is. Ezért, ha csak van rá lehetőségem, mindig szívesen frissítettem fel a tanultakat.

Akkor most már magyarul is folytathatjuk csehül elkezdett beszélgetésünket?

Annyira azért még nem beszélek folyékonyan magyarul, hogy rögtön válaszoljak is a feltett kérdésekre, de azt hiszem, hogyha két hónapig magyar környezetben lennék, akkor ez nem lenne gond...

Az idei olimpiai felkészülése során kétszer is Debrecent választotta az edzőtábor helyszínéül, ahol május és június végén is egy-egy hetet töltött. Miért esett a választása éppen Debrecenre?

Régi sportbarátság fűzi a családomat az elismert magyar mesteredzőhöz és sportvezetőhöz, Orendi Misihez. A szüleim, akik az atlétikával is foglalkoztak, már akkor ismerték Misit, amikor én még a világon sem voltam… Anyu mesélte, hogy amikor 1981. június végén megszülettem Jablonecben, Misi és a leendő felesége el is jöttek minket meglátogatni. Így elmondhatom, hogy ők már születésemtől kezdve ismernek engem. Egyéves koromtól pedig a szüleimmel és a testvéremmel mi is rendszeresen jártunk Nyíregyházára, ahol Misi korábban dolgozott, majd később Debrecenbe is. Nagyon szeretek ide járni, ezért jöttem ide kétszer is vissza a mostani olimpiai szezonban.

Mit kedvel legjobban az említett edzőtáborokban?

Azt, hogy itt valóban mindig ideális körülmények között készülhetek a nagy versenyekre. Igen tetszik nekem az egész Debreceni Sportcentrum, amit egyébként Orendi Misi tizenöt évig vezetett. Az is tetszik nekem, hogy nemcsak az élsportolókat szolgálja az említett központ, hanem mindazokat, felnőtteket és gyerekeket egyaránt, akik szabadidejükben sportolnak. Remek hely a családoknak is. Ezért is vittem magammal a június végi edzőtáborozásomra a családomat, a páromat, Lukášt – aki egyébként profi tűzoltó és nagy sportkedvelő – és a hároméves kisfiamat, Janeket. Ők is nagyon jól érezték itt magukat.

Úgy tudom, hogy a kis Janeket már megtanította pár magyar szóra és kifejezésre…

Így van, a kisfiam már tud pár magyar kifejezést, és igen elnyerte ezzel a magyar barátaim tetszését.

Az ötkarikás játékok egyik nemzetközi partnere az idén is útjára indította a népszerű „Köszi, Anyu!” kampányát, amelynek alapgondolata, hogy minden sportoló mögött áll egy csodálatos édesanya is, aki igencsak megérdemli a köszönetet. Ön és az édesanyja, Ludmila, már másodszor nagykövetei e kampánynak Csehországban. Mit jelent ez önnek?

Számomra anyu mindig nagy inspirációt jelentett. Az ő támogatása és bizalma nélkül soha nem értem volna el a nagy sportsikereimet. A jabloneci alapiskolában testnevelést tanított, így ötödiktől négy évig ő edzett. Amikor pedig 1995-ben, 14 éves koromban Prágába költöztünk, hogy jobb körülmények között sportolhassak tovább, igen sokat segített nekem. Az első években bizony kevés volt a pénzünk, anyu rengeteget dolgozott és csak egymásra számíthattunk. Viszont a nehézségek igencsak megerősítették a kapcsolatunkat, és erőt adtak nekem a későbbi nagy versenyeken is. Ezért is örülök annak, hogy már másodszor lehettünk anyuval az említett kampány nagykövetei. Persze tudom, hogy az édesapák szerepe is milyen fontos az élsportolók nevelésében, és én is sokat köszönhetek apunak, de legtöbbször az anyukák azok, akik a legtöbb áldozatot hozzák a gyerekeik sportsikereiért. Amióta a kisfiam megszületett, azóta anyu abban segít nekem a legtöbbet, hogy a kis Janekra vigyáz, ha edzéseken vagy versenyeken vagyok. Most is, míg Rióban vagyunk a párommal, Lukášsal, anyu vigyáz a kisfiunkra. Igen hálás vagyok érte!

Eddig kétszer nyert olimpiai aranyérmet és Rióban, a negyedik olimpiáján ismét a nagy esélyesek közé tartozik.

Azt hiszem, hogy már maga a tény, hogy a negyedik olimpiámon indulhatok, siker. Főleg azért, mert sikerült behoznom a lemaradást az edzésekben, ugyanis március végén egy kisebbfajta lábtörést szenvedtem teniszezés közben. Természetesen nagyon örülök annak, hogy van esélyem érmet szerezni, jól felkészültem a játékokra. Számomra mindig az a legfontosabb, hogy olyan eredményt érjek el, amivel elsősorban én leszek elégedett. Hiszek abban, hogy ez Rióban is sikerülni fog. Ahogy azt már említettem, Rióban is itt van velem a párom, Lukáš, az ő jelenléte és biztatása a legnagyobb versenyeimen számomra mindig rendkívül fontos. Minden világversenyemen tudatosítom, hogy a családomnak is milyen nagy része van a sportsikereimben.

KUBÁNY ÉVA