Barbora Špotáková: „El tudom képzelni, hogy jövőre mégis folytatom”

spotakova

Ahogy azt a cseh Barbora Špotáková már tavaly ősszel a lapunknak adott interjújában hangsúlyozta, az idei fő célja a tokiói olimpia volt. A világ legsikeresebb női gerelyhajítója, aki az ötkarikás játékokon eddig 2 arany- és 1 bronzérmet szerzett és a versenyszám világcsúcstartója (72,28 m), az ötödik olimpiáján, Tokióban szerette volna befejezni világsikerekben is gazdag sportpályafutását.

A prágai Dukla versenyzőjének és a hétéves Janek valamint a kétéves Darek édesanyjának az olimpiára való felkészülése eddig igen jó úton haladt. Ám az ötkarikás játékok jövő nyárra halasztása a háromszoros világbajnok idei terveit szintén alaposan megváltoztatta.

Mit szól ahhoz, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nemrégen hivatalosan is bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult kiszámíthatatlan helyzetre való tekintettel a jövő év nyarára halasztja el az idei, XXXII. nyári olimpiai játékokat?
Bonyolult helyzetről van szó, de ha figyelembe vesszük mindazokat az összefüggéseket és a körülményeket, amelyek a jelenlegi helyzetből adódnak, ez egy magától értetődő lépés. Egyértelmű, hogy az emberek egészsége mindenütt a világon sokkal fontosabb, mint az olimpiai játékok. Habár egy kicsit szomorú voltam, amikor megtudtam a hírt, de most elsősorban az a legfontosabb, hogy a világjárvány lecsillapodjon és mindenki rendben legyen. Ezért az említett döntést igen helyesnek tartom. 

Számolt azzal, hogy egy évet kell majd várni a következő ötkarikás játékokra?
Egy kicsit titokban reménykedtem abban, hogy az olimpiát áttehetik szeptemberre vagy októberre, de most már semmi mást nem lehet tenni, mint a jövő évre elhalasztani. Amint említettem, respektálom a döntést, szerintem is ez a legészszerűbb megoldás. A félelem és a kétség, valamint a jelenlegi helyzet további alakulásából adódó bizonytalanság világméretű, ami teljesen lehetetlenné teszi a játékok megrendezését.

Van elég motivációja, hogy a jövő év nyarára áttett olimpián még elinduljon?
Mindennek eljön az ideje. Majd ősszel meglátom, és bízom abban, hogy a döntésem is addigra megérik. Optimista vagyok, de úgy érzem, ez most nem éppen a megfelelő időszak, hogy kijelentsem: folytatni fogom-e vagy pedig befejezem a sportpályafutásomat. 

Hosszú éveken keresztül Rudolf Černý volt az edzője, akinek irányítása alatt 2007-ben megszerezte az első vb-aranyérmét, 2008-ban pedig olimpiai bajnok lett, majd 72,28 m-rel új világcsúcsot is dobott. Egy év múlva pedig a háromszoros olimpiai és világbajnok gerelyhajító, Jan Železný készítette fel a további világversenyekre, de 2015-ben ismét visszatért Černýhez. Több mint egy hónapja azonban a volt súlylökő, Jan Tylče irányítja az edzéseit. Mi volt az oka, hogy új edzőt keresett?
Az olimpiai évben új impulzust kezdtem el keresni. Rudával már valóban régóta edzettem, és a tavalyi sikertelen dohai világbajnokság után, ahol csak a 9. helyen végeztem, kételkedni kezdtem abban, vajon közös együttműködésünknek megint egy olimpiai siker lesz-e az eredménye… Ráadásul Rudának nem én vagyok az egyedüli „tanítványa”, így nincs is rá ideje, hogy csak velem foglalkozzon. Honzával ellentétben, akivel tényleg jól megy a közös munka. Szó sincs arról, hogy kínlódjak az edzéseken és alig várjam, hogy abbahagyjam az élsportot. Az edzéseket továbbra is kedvelem, és most el is tudom képzelni, hogy jövőre mégis folytatom. Majd meglátjuk, mert ahogy azt már említettem, egy ilyen komoly döntés meghozatalához ez most nem a legjobb időszak…

Miben változtak meg az idei tervei?
Mivel az eddigi felkészülésem valóban jól sikerült, és habár az olimpia az idén elmarad, bízom benne, hogy legalább a hazai versenyeken tudom majd hozni a formámat. Csakhogy amint tudjuk, az egész világnak és a bolygónknak is sokkal nagyobbak a gondjai, mint a sportolóknak. Hiszen ebből a szempontból nézve a sportolók problémái az olimpia elhalasztása miatt egészen kicsinyesek. 

Jelenleg a prágai Dukla mindegyik sportpályája és atlétikai stadionja is – amihez konditerem is tartozik –, a koronavírus-járvány miatt le van zárva. Hol edz?
Prágától nem messze van a családi házunk, ahol tényleg jó feltételek között és a tervek szerint készülhetek a versenyekre. A házunkban egy elég jól felszerelt konditerem is van. Futni pedig a közeli erdőbe járok. A felkészülés fő szakaszán már túl vagyok, az edzőmmel távúton továbbra is tartjuk a kapcsolatot, tehát a tréningekkel nincs semmilyen problémám. Mint eddig mindig, a családom, a két nagymamával és a párommal az élen, most is rengeteget segítenek, hogy zavartalanul készülhessek.

Hogyan alakul majd a további felkészülése az ez évi hazai versenyekre?
Minden attól függ, hogy a jelenlegi helyzet hogyan alakul majd tovább. Még mindig bízok abban, hogy Csehországban nyáron legalább egy pár atlétikai verseny megrendezésére sor kerül. A felkészülésemet egyébként az edzőmmel együtt szinte napról napra módosítjuk. Amikor pedig már biztosan fogom tudni, hogy júniusban vagy júliusban valamelyik versenyen elindulok – akkor majd eszerint módosítjuk a dobások technikai gyakorlását. Ez a helyzet mindannyiunknak új, bármilyen változás közbejöhet, és így majd mindezek alapján fogjuk továbbra is módosítani az edzéseket. Amint azt már szintén említettem, optimista vagyok. Ezért bízom benne, hogy az idén is, hazai versenyeken, lesz egy pár jó dobásom, amivel elégedett leszek. Ez pedig további motiváció és impulzus lesz majd számomra.

Hogyan éli meg a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nehéz időszakot otthon, a család körében?
Meg kell, hogy mondjam, egészen jól megvagyunk. A kertünkben a két kisfiunk nagy örömére játszótér is van. A hétéves Janek már iskolás, az első osztályba jár, így most együtt tanulunk. Számomra ez semmilyen megterhelést nem jelent, sőt, közösen élvezzük a tanulást. Ebben a helyzetben is igyekszünk megtalálni a pozitívumokat. Mint kétgyermekes anyukának, ez a minden téren korlátozott jelenlegi helyzet egyáltalán nem azt jelenti, hogy itthon is korlátozott napirendünk legyen. Sőt, ez nekem is egy új helyzet, amihez a gyerekekkel is jól alkalmazkodunk. Janekkel így közösen tanuljuk az ábécét, mint család többet vagyunk együtt, és ebből a szempontból nézve ez egy tényleg kellemes dolog. A körülményekhez képest jól vagyunk.

Kubány Éva

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?