(Fotó: TASR)
Grigar tudja, hogy jó lehet
Jakub Grigar révén nem szakadt meg a szlovák vízi szlalomozók dobogós helyeinek sora az olimpiákon. A 24 éves kajakos ezüstöt szerzett Tokióban K1-ben. Ez pedig a papírformának megfelelően a harmadik helyet jelentette a 24 éves, csupa mosoly sportolónak az újságírók szokásos év végi ankétján.
Két vk-dobogót leszámítva az olimpia előtt felnőtt szinten nem szerzett érmet korábban a nagy világversenyeken. Tokiói második helye némi meglepetést okozott – a mostani harmadik helye is az?
Nem tudom, hogy épp a meglepetés-e a jó kifejezés. A nagy eseményeken mindig nehéz jó eredményt elérni. Azzal, hogy új klubcsapatba kerültem Besztercebányára, rengeteg dolog megváltozott, már egészen közel kerültem hozzá, hogy profi sportolónak mondhassam magam. Ezért már az olimpiára is egészen jól felkészülve utaztam ki. Nagyon örültem, hogy ilyen jól szerepeltem, remélem, hasonlóra még lesz példa a jövőben.
Mint a díj átvételekor elmondta, eddig csak tévében nézte a hasonló gálákat. Milyen érzés volt élőben részt venni rajta?
Nagyon különleges volt. Mindig olyan érzéssel ültem a tévé előtt a korábbi közvetítésekkor, hogy ez elérhetetlen számomra, hiszen olyan nevek szerepeltek a top tízes listákon, akik méltán tartoznak a legjobbak közé a szlovákiai sportban. Nem tudtam volna elképzelni, hogy bekerülhetek közéjük. De ez is mutatja, hogy jó döntés volt a kemény edzések jelentette rögös utat választanom, olimpiai ezüstérem és az ankéton pedig harmadik hely volt a jutalma.
A sportolók mindig győzelemre törnek, így adja magát a kérdés, hogy a top 10-be először bejutva, rögtön harmadikként zárva az elégedettség az erősebb, vagy már tekintget a két feljebbi pozíció irányába?
A lányok, Vlhová és Štefečeková eredményei nagyon jók. Zuzka vilácsúcsa és az olimpiai aranyérem önmagáért beszél, ez minden sportoló álma. De az alpesisí-világkupát is öröm nézni, Peťa felvállalta az összes számot és végül megszerezte a nagy kristályglóbuszt. Ez olyan hátteret jelent, aminek köszönhetően még motiváltabb leszek, hogy a hibáimat kijavítsam és az apró részletekre is odafigyeljek. És akkor az említettekhez hasonló eredményeket érhetek el, így pedig az ankéton is feljebb léphetek.
Mondhatjuk, hogy gyerekkori álma vált valóra a mai díjátadón?
Igen. Ha az ember másoktól elzárva készül a konditeremben vagy simán csak magában edz, azért a lelke mélyén mindig abban bízik, hogy ennek meglesz a jutalma, hogy ott lehet a legjobbak közt. Ezért is fontosak a hasonló elismerések, mert sokunknak nem is jut ki belőle, pedig nagyon sokan dolgoznak hozzám hasonlóan keményen. Sokra tartom a harmadik helyet, és örülök, hogy itt lehettem a gálán.
Jövőre Liptószentmiklóson rendezik az Európa-bajnokságot. Helyi lakosként, olimpiai másodikként nagy teher fogja a vállát nyomni…
Ezzel minden sportolónak meg kell tanulnia együtt élni, hogy a sport a prioritás, és utána jön a többi dolog. Szerintem ugyanúgy fogok készülni erre az eseményre is, mint az eddigiekre. Abban sem vagyok biztos, hogy 2022 fő versenyének nevezném, mert akár a világkupáról, akár a vb-ről van szó, minden futamon a lehető legjobb formámat akarom hozni.
Az azért segíthet, hogy már nincs önön nyomás, hogy még nincs érme felnőtt világeseményről?
Nem is nyomásról beszélnék ezzel kapcsolatban, inkább arról, hogy ez az érem megnövelte az önbizalmam és segített tudatosítani azt, hogy ha jó teljesítményt nyújtok, akkor képes vagyok érmet szerezni bárhol.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.