Magyarok nyerték a 30 ironmanes ultratriatlont

<p>A győri Rokob József nyerte meg a világon először megrendezett olaszországi 30-szoros Ironman-versenyt, melyen összesen 114 kilométert úsztak, 5400 kilométert kerékpároztak és 1260 kilométert futottak a résztvevők.</p>

A komáromi önkormányzat sajtóreferensének keddi tájékoztatása szerint a másodikként a komáromi Szőnyi Ferenc érkezett a célba.     "A két magyar kiemelkedett a mezőnyből, általában ők ketten osztoztak az első két helyen a napi összevetésekben. A harmincadik nap végén Szőnyi Ferencnek két óra hátránya volt, a harmadik helyezett svéd Greger Sundinra pedig több mint 20 órát vertek összetettben" - mondta Radics Gábor.    A versenyzők naponta teljesítettek egy hosszú távú triatlont, amely 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és maratoni futásból áll. A magyarok 11-12 órás napi időket értek el, így ők tudtak a legtöbbet pihenni két Ironman között. A verseny keménységét jelzi, hogy a 21 indulóból csak nyolcan tudták leküzdeni a távot az olaszországi Lonato de Gardában. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?